Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.24.

Katonák fertőtlenítenek az orosházi általános iskolában

Egy felsős tanulóról derült ki, hogy koronavírusos, ezért a honvédség fertőtleníti az iskolát.

Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végzi a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.

MTI/Rosta Tibor

Kállai Ernő, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka elmondta, hogy magas alkoholtartalmú szerrel végzi két raj, összesen hat katona az áramtalanított iskola fertőtlenítését. A körülbelül 3 és fél órás munka során a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.

MTI/Rosta Tibor

Orosz László iskolaigazgató az MTI-nek elmondta, a fertőzött tanuló osztályában csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el. Az intézményben a tanév kezdete óta több diáknál és kilenc pedagógusnál mutatták ki a fertőzést, emiatt a felső tagozaton volt már néhány napos digitális munkarend, egy alsós osztálynál pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el – közölte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát