Létrehozva: 2020.10.21.

„Képtelen vagyok felfogni, hogy Ibolya nincs többé” – rajongásig szerette kisunokáit a vonatbalesetben meghalt nő

A 66 éves takarítónőt elgázolta a vonat. Fia sokkot kapott, amikor közölték vele édesanyja halálhírét.

Hétfő dél óta képtelen felocsúdni a gyászból a Komárom-Esztergom megyei apró település lakossága. Borzalmas balesetben veszítették el kedves falubelijüket: Sz. Ibolyát a Budapest felől érkező, Szárligeten átrobogó gyorsvonat halálra gázolta.

Fotó: Deltahírek

Az asszony a MÁV külsős takarítócégénél dolgozott, épp munka közben érte a tragédia.

„Képtelen vagyok felfogni, hogy Ibolya nincs többé. Ő volt a legvidámabb nő, akit valaha ismertem. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy a halála előtt nem sokkal még beszéltem vele. A vonathoz jöttem hétfő reggel, amikor a peronoknál összefutottunk. Mondtam neki: szörnyű, hogy a hajléktalanok, akik itt csöveznek, mindent összepiszkítanak. Sajnálkozott ezen ő is, panaszolta, hogy ezek az emberek mennyi pluszmunkát csinálnak. Aztán picit beszéltünk a két gyerekéről és az unokáiról, majd mosolyogva elváltunk egymástól. Amikor délután jöttem haza és leszálltam a vonatról, tudtam meg, hogy mi történt vele. Nem akartam elhinni, hogy többé nem látom, talán én beszéltem vele utoljára” – temette arcát a két tenyerébe Pogány János.

Ibolya szeretett volna valamit feltakarítani a síneknél, ezért a személyzeti kapun keresztül a peronokhoz ment. Az nem világos, hogyan nem vette észre a vonatot, és ott dolgozóként miért kockáztatta az életét némi szemétért a vasúti síneknél, ahová neki is tilos volt mennie.

Az asszony hosszú ideje a fiával kettesben lakott Szárligeten egy szépen karbantartott házban.

Imádta az életet, komoly betegség nem gyötörte, a két kisunokáját pedig rajongásig szerette. Még évtizedekkel ezelőtt a férjével együtt kerültek Kabáról Szárligetre, mert az ura a közeli bányában kapott munkát. Aztán elváltak, de Ibolya addigra úgy megszerette Szárligetet, hogy itt maradt a gyerekekkel. Sokáig a vendéglátásban dolgozott, majd újságkihordással kereste a kenyerét. A vasúthoz azért ment el pár hónapja takarítani, mert nagyon kevés volt a nyugdíja. A tragédia napján még kora reggel találkoztam vele, éppen munkába ment. Vidáman mesélte, hogy nagyon szereti, amit csinál. Nagyon sajnálom, ami vele történt. A fia sokkot kapott, amikor értesítették az édesanyja haláláról. Aztán érte jött a lánytestvére, aki magával vitte Tatabányára” – mesélte a Blikknek Ibolya közvetlen szomszédja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó