Létrehozva: 2018.02.19.

Kész csoda, hogy él a tizenegyszer újraélesztett focista

Az orvosok is csodaként emlegetik, ami egy 16 éves dabasi focistával történt. Duhaj Ádám szíve egy kakucsi meccsen állt le, tizenegyszer hozták vissza az életbe. A dabasi fiú akár már két hónap múlva újra focizhat!

Duhaj Ádám január végén esett össze a pályán, miután gólt lőtt a csapatának Kakucson. Először egy szabadnapos mentős, majd a kiérkező mentők hozták vissza többször is a halálból. Összesen tizenegyszer élesztették újra. Mint kiderült, a focistának egy ritka szívkoszorúér rendellenessége volt, emiatt kapott infarktust a pályán.

Műszív segítségével stabilizálták a fiatal sportoló állapotát

- mondta el a Tényeknek dr. Merkely Béla, a Városmajori Szívklinika igazgatója.

A műtéttel megszüntették a rendellenességet, a műszívet eltávolították, így a fiú már el is hagyhatta a kórházat. Az orvosok szakértelme mellett gyors gyógyulása fiatal, egészséges szervezetének, illetve a rendszeres  sportnak köszönhető. Már hazabocsátották otthonába, ahol megerősödhet, és két hónap múlva visszatérhet az edzésekhez is.

A %Ripost% elérte a fiú édesapját, ám a család el van foglalva Ádám gyógyulásának támogatásával. A szülők nagyon hálásak az orvosoknak, ennél többet most nem kívánnak nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"