Létrehozva: 2021.07.28.

„Kitaposom a beled” – Elképesztő, mit művelt két fiatal nő egy nógrádi iskolában

Börtönbüntetést indítványoztak azzal a 32 és 29 éves romhányi nővel szemben, akik a helyi általános iskolában sértegették, fenyegették a pedagógusokat, sőt a gyermekvédelmi szolgálat munkatársát is.

A két nő először tavaly februárban, az iskola udvarán tartott napközis foglalkozás közben, a gyerekek füle hallatára kiabálva szidta a foglalkozást tartó pedagógust.

A hangoskodásra az igazgató és a helyettese is az udvarra sietett, ekkor a testvérpár őket szidni és fenyegetni kezdte. A gyerekeket be kellett vinni az épületbe.

A nők unokaöccse is az iskolába járt, akinek osztályfőnöke tavaly szeptemberben azzal hívta fel a kisfiú édesanyját, hogy menjen a gyerekért viselkedési problémái miatt.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A fiúért nem az anya, hanem 32 éves nagynénje ment, aki az osztályfőnököt sértegetni kezdte, majd fenyegette. Ekkor is az igazgató és annak helyettese lépett közbe, a nő velük is folytatta a kiabálást, őket is sértegette és fenyegette – írta meg a Bors.

Idén januárjában már a kisfiú nagymamáját hívták be a pedagógusok fogadóórára. De ezen is megjelent a 29 éves nő, majd az idősebb testvére rontott be a terembe, aki kiabálni és szidalmazni kezdte a pedagógusokat.

A két nő életveszélyes fenyegetéseket vágtak a tanárok fejéhez. Az unokaöccsük miatt már a gyermekjóléti szolgálat is eljárást folytatott. Az idősebb nő ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy februárban felhívta az illetékes családsegítőt, és megfenyegette, hogy „kitapossa a belét”, ugyanis pontosan tudja hol lakik, és hova jár iskolába a gyereke.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a nőkkel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat, börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.

Az ügyben hamarosan döntés születik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra