INSIDER

„Azóta se éjjele, se nappala nincsen” – két kisunokája halt meg a nagymama miatt Kecskemétnél

A nagymama máig nem tudja megmondani, miért nem állt meg a piros lámpánál. Meghalt a két unoka Kecskemétnél.
  • Szerző: Ripost

Jelenleg is rémálmok gyötrik és sosem bocsájt meg magának az a kecskeméti nagymama, akinek hibájából meghalt két lányunokája. A 62 éves asszony nem állt meg a vasúti átjáróban, emiatt autója egy vonattal ütközött. Az ügyészség most emelt vádat az asszonnyal szemben.

Halálos vonatbaleset

Tavaly februárban a Budapestről Szegedre tartó InterCity Kecskemét és Katonatelep között rohant bele egy autóba. A kocsi a brutális ütközés hatására kettészakadt, a roncs darabjai méterekre hevertek egymástól. A járművet egy 62 éves asszony vezette, aki a piros jelzés ellenére akart átmenni a síneken. A balesetben a két kisunokája meghalt.

Kettészakadt az autó, miután eltarolta az IC.
MTI/Donka Ferenc

Meghalt a két unoka

A két gyermek, a 8 éves Niki és a 11 éves Szandika a nagymamájukkal boltba indultak a végzetes reggelen. Az idős asszony ugyanis valósággal rajongott az unokáiért, mindig leste az alkalmat, hogy a kedvükre tehessen, rendszeresen elvitte őket édességet venni – ezt mondta az egyik családtag a baleset után. A nagymamát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Kedden emeltek vádat a nagymama ellen

A Kecskeméti Járási Ügyészség kedden halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat. A nő szabadlábon védekezik, ügyében a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd.

Nem bocsát meg magának a nagymama

A nagymama jelenleg is nagyon rossz lelki állapotban van.

„Azóta se éjjele, se nappala nincsen. Csak a kisunokái járnak az eszében, nagyon szerette őket. Egyszerűen ő maga sem talál normális magyarázatot, miért nem állt meg. A lányok szülei külön élnek, és ő az apukától vitte haza a lányokat az édesanyjukhoz. Bármilyen büntetést is szab ki rá a bíróság, az nem lehet olyan súlyos, mint amit ő magára mér a napi gyötrődéssel” – árulta el a nagymama ismerőse a Blikknek.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?