Létrehozva: 2019.11.08.

Két kisgyerekét erőszakolta meg a magyar rendőrgyilkos

A Soós-banda egykori tagja szexuális játékszernek tekintette két kisgyerekét.

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy korábban emberölés miatt büntetett 60 éves férfi ellen két 12. életévét be nem töltött kiskorú gyermeke sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt – tudta meg a Magyar Nemzet.

A vádlott a bűncselekményeket heti rendszerességgel követte el 2017 októbere előtt a tarnaszentmiklósi lakása mögötti romos épületben. Az ügyészség a fegyházbüntetés kiszabása mellett azt is indítványozta, hogy a bíróság a nyilvánosságot zárja ki a majdani tárgyalásról.

A vádlott korábban a hírhedt Soós-féle rendőrgyilkos banda tagja volt, két társával ellentétben azért nem végezték ki, mert még nem volt 20 éves a gyilkosságok idején, életfogytiglanit kapott, amiből húsz év letöltése után, 2000-ben szabadult feltételesen.

A rendőrgyilkosság miatt kapott büntetés jogkövetkezményei alól már mentesült, így a férfi büntetlen előéletűnek számít. A vád szerinti bűntettért így a maximálisan kiszabható büntetés 15 év szabadságvesztés lehet.

Soós Lajos és másik két társa azt tervezte, hogy megtámadják a Magyar Nemzeti Bankot, és elrabolják az aranykészletét. A tervük megvalósításához sorozatlövő fegyverekre volt szükségük, ezért úgy döntöttek, hogy a 4-es főút mentén, Budapest határában a posztos rendőrt megölik, majd elveszik a géppisztolyát, pisztolyát. Azon a hajnalon a 45 éves Gyulai Károly főtörzsőrmester volt szolgálatban. Összeszurkálták és elföldelték. Amikor elkapták őket, derült ki, hogy már nem ez volt az első gyilkosságuk.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár