Létrehozva: 2020.11.23.

Kiadták a figyelmeztetést: ónos esőre és ködre is fel kell készülnünk

Nyolc megyét érint a figyelmeztetés. Helyenként ónos eső, máshol köd lesz jellemző.

Az OMSZ figyelmeztető előrejelzése szerint gyenge ónos eső várható Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Veszprém megyében. Általában néhány tized milliméternyi csapadék lesz. Még Somogy és Zala megyében tartós és sűrű köd fogja veszélyeztetni a közlekedést.

Grafika: OMSZ

Hétfő vastag frontális felhőzet lesz felettünk, amely napközben délnyugaton vékonyodhat el, máshol inkább csak rövid napos időszakok valószínűek. Késő délutántól aztán észak felől elkezd vékonyodni, estefelé csökkenni a felhőzet. A látási viszonyok lassan mindenhol javulnak. Elszórtan, legnagyobb eséllyel az ország északkeleti, északi felében valószínű gyenge intenzitású csapadék: az eső mellett kezdetben ónos eső is lehet, majd napközben egyre inkább az eső lesz a jellemző, délután pedig fokozatosan szűnik a csapadék. A légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +1 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul.

Éjszaka nagy területen felszakadozik, csökken a felhőzet, majd ezt követően kedd reggelre az ország egy részén köd, illetve rétegfelhőzet képződik. A köd és a felhőzet csak kis területen, de akár egész nap megmaradhat, az ország nagy részén ugyanakkor gyengén felhős, napos időre számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +3 fok között alakul, de északi fagyzugokban hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 7, 8 fok körül, a felhős, ködös vidékeken 5 fok alatt várható.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Szerda napközben legfeljebb kis körzetekben süthet ki a nap, a köd egy része végig megmarad. Többfelé kell szitálásra, főként éjjel ónos szitálásra számítani. Északnyugaton megélénkülhet a déli szél, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Trócsányi László nem fogadja el a Fidesz-KDNP felkérését

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"