Létrehozva: 2020.10.24.

Kiadták a riasztást a meteorológusok: sűrű köd nyeli el az országot

Elnyeli az országot a köd, de esőre is számítani kell a hétvégén.

Szerző Ripost

Szombat reggelre ismét északon, északnyugaton és nyugaton képződhet pára, köd, mely a szélcsendesebb tájakon csak nehezen oszlik majd fel. Napközben egy gyenge hidegfront hatására sok lesz fölöttünk a felhő. Kisebb eső, zápor eleinte a Dunántúlon, majd főként a déli országrészben alakulhat ki. A légmozgás csak néhol élénkülhet meg. Hajnalban 5-14, délután 13-19 fokot mérhetünk.

Fotó: Pixabay

Az Országos Meteorológiai Szolgálat 5 megyére is riasztást adott ki a tartós, sűrű köd miatt. Így Győr-Moson, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala megyében él az elsőfokú riasztás.

Vasárnap többfelé párás, ködös időre ébredhetünk. Keleten, délkeleten reggel és napközben is többfelé lehet eső, zápor. Nyugaton, északnyugaton szakadozottabb lehet a felhőzet. Északkeleten megélénkülhet a szél. Délután 13-19 fok valószínű.

Hétfőn párás, ködös lesz a reggel, de napközben a feltámadó délies szél miatt ez a legtöbb helyen feloszlik. Keleten, északkeleten gyenge eső, egy-egy zápor kialakulhat, máshol száraz, napos idő várható. 15-20 fokra van kilátás a legmelegebb órákban – írta az Időkép.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Köllő Babett és a lánya közösen költöznek el Amerikába

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes