Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.11.

Kiakadtak a csongrádiak, gyerekkínzó anyát ünnepeltek a kórházban

A polgármester elment felköszönteni az év elsõ újszülöttjét, amin teljesen kiborultak a helyiek.

Megrázó hírt kapott Csongrád polgármestere. Miután felköszöntötte 2019 első csongrádi újszülöttjét, kiderült, hogy a baba édesanyját nemrég ítélte el a bíróság, mert nevelt lányát összeverte, és hipóval öntötte le a fejét.

Január 6-án látta meg a napvilágot Csongrád első újszülöttje, Ferike, akit a helyi hagyományokhoz méltóan a kórházban keresett fel Bedő Tamás polgármester. A település első embere gratulált a szülőknek, ám ezután nem várt események kö­vetkeztek.

A csongrádi polgármester babaköszöntője után felháborodtak a helyiek, akik rossz néven vették, hogy olyan anyát ünnepelnek, aki több rémséget is elkövetett nevelt gyerekével szemben.

Mónikát először 2014-ben ítélték el, mert éveken át tartó bántalmazás után úgy fejbe rúgta nevelt lányát, hogy két törülközőnyi vér folyt ki a kislány orrából. Ez volt az első alkalom, hogy a gyerek mert beszélni arról, mi történt vele.

L. Mónika később sem fejezte be a kegyetlenkedést, a védőnő szerint többször hipóval öntötték le a kislány fejét – állítása szerint tetű ellen –, ami miatt csomókban hullott a haja, és roncsolódott fejbőre. A kislány elmondta a büntetőbírónak a meghallgatásán, hogy hajmosás közben többször úgy érezte, hogy a nevelőanyja a lavórba akarja fojtani. Előfordult, hogy a nyakánál fogva felemelte és a falhoz nyomta, de olyan is, hogy kirúgta alóla a széket, amikor evett.

A gyermek a nagyanyjához került, Mónikát pedig két évvel ezelőtt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Szegedi Törvényszék. Úgy tűnik, párjával azóta is boldogan élnek. Az interneten a közös fotókon mosolyognak, és azóta össze is házasodtak. A férfi nem neheztel Mónikára tettéért, olyannyira, hogy közös gyerekük, január 6-án megszületett.

Az is kiderült, hogy Bedő Tamás polgármester csak a babaköszöntés után értesült az asszony tettéről.

"A városunkban hagyomány, hogy az év első csecsemőjét felköszöntjük a kórházban. A gesztus a babának szól, nem a szüleinek. Idén is ellátogattunk az első újszülötthöz, később tudtam meg, hogy ki az anya. Sajnáljuk a történteket, de az eset nem a városunkban történt és nem érkezett hozzánk bejelentés, hogy aggályos lenne a baba neveltetése. Hogy jó helyen van-e a családban, ennek eldöntése a hatóságok feladata" – nyilatkozta a Borsnak a polgármester.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát