Létrehozva: 2020.12.03.

Kiderült: eddig érdemes még feladni a karácsonyi csomagot

A karácsonyi csomagok legkésőbb december 18-ig feladhatók, tájékoztatott a Magyar Posta.

Amennyiben valaki karácsonyra csomagot szeretne feladni, azt legkésőbb december 18-ig tegye meg, hogy a küldemény december 24-ig biztosan megérkezzen a címzetthez – mondta a Magyar Posta szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Panulin Ildikó hozzátette, hogy bár a csomaglogisztikában a csúcsidőszak november 20-tól, december 20-ig tart, a belföldi postai csomagforgalom már novemberben megdöntötte a tavalyi rekordot.

Fotó: MTI

Mindez a szokásos karácsonyi forgalom mellett a járvány következménye is, amely miatt sokan online vásárolnak: az e-kereskedelem novemberben 30 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest. A szóvivő szerint az emberek leggyakrabban műszaki termékeket, kozmetikai szereket, vitaminokat és ruhákat rendelnek.

Ebben az időszakban a Magyar Posta által hozott rendkívüli intézkedések közül példaként említette, hogy már november közepétől bevezették a szombati kézbesítést, ezen felül pedig folyamatosan egyeztetnek a webáruházakkal, hogy mennyi csomagot adnak fel, hiszen ez meghatározza a posta kapacitásait is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés