Létrehozva: 2020.04.23.

Kiderült: ennyire hatékony a textilmaszkok viselése

A szakértők szerint kiemelten fontos a maszkok rendszeres tisztítása a hatékonyság eléréséhez.

Az utcai védekezéshez elegendő a többrétegű, mosható textilmaszk is; a sebészi maszkokat a kórházakban javasolják – mondta Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az igazgató szerint a maszk elsősorban arra való, hogy a koronavírussal fertőzött emberek ne adják át a betegséget másoknak.

Emlékeztetett, a Semmelweis Egyetem készített egy útmutatót, ami alapján bárki készíthet otthon maszkot kétfajta anyagból. Akár sálból vagy pólóból is készíthető ilyen – tette hozzá.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy szabályosan viseljék az elkészített maszkokat: mind az orrot, mind a szájat takarni kell. A maszkoknál a hangsúly a moshatóságon van, hiszen a magas – legalább 60 fokos – hőfok elpusztítja a vírus – tette hozzá.

Kitért arra is, azt tapasztalják, hogy a kórházakban nagyon fegyelmezett a személyzet, és betartja az előírásokat, s ez igaz az utcára, is: sokan viselnek maszkot.

Ugyanakkor a kézmosását semmi nem helyettesítheti – fűzte hozzá -, és a távolságtartásra is szükség van.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő részletek derültek ki a ráckeresztúri halálos légi katasztrófáról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes