Létrehozva: 2019.02.22.

Kiderült, hogy miért egyre derűlátóbbak a magyarok

Egyre derûlátóbbak és többet keresnek a magyarok: a lakosság csaknem fele úgy véli, jobban áll anyagilag, mint öt éve. A keresetek gyorsan nõnek: tavaly több mint 11 százalékkal, így már több mint 219 ezer forint volt a tavalyi átlagkereset. Idén tovább nõnek a fizetések.

A magyarok 46 százaléka úgy véli: jobban áll anyagilag, mint öt évvel korábban, ezzel pedig jócskán rávernek a 37%-os európai átlagra.

„Egyre optimistábbak és egyre többet tudnak költeni a magyarok, ezt több mutató is jelzi” – mondta a %Ripost%-nak Kovács Gergely, a felmérést készítő Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője. – „A magyar nagyon ár- és promócióérzékeny, mégis látszik, hogy egyre többen fordulnak a drágább, jobb minőségű termékek felé: egyre többen keresik például az egészségesebb élelmiszereket, de más kategóriákban is látszik, hogy keresettebbek a prémiumtermékek. Az utolsó öt évben látványosan nőtt a fogyasztói bizalmi index is” – tette hozzá.

Látványosan nőttek a fizetések

Tavaly a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó 219 400 forint volt, egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

„A családvédelmi programoknak, a családtámogatási rendszernek, és a minimálbér emelésnek köszönhetően az elmúlt közel 5 és fél évben 90 százalékkal tudott többet költeni egy két keresős minimálbéren foglalkoztatott, két gyermeket nevelő család” – mondta György László államtitkár.

És úgy nőttek a fizetések, hogy több embernek van állása: a vállalkozásoknál foglalkoztatottak létszáma 2,5, a közszférában alkalmazottaké 0,5 százalékkal nőtt egy év alatt decemberre. A közfoglalkoztatottak létszáma tavaly 23,6 százalékkal, 113 ezerre csökkent 150 ezerről.

Idén újabb béremelések lesznek

A tavalyi 11 után idén újabb 9 százalékkal emelkedhetnek az átlagkeresetek az elemzők szerint. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a tavaly kötött bérmegállapodás és az egyre fokozódó szakemberhiány miatt idén 9 százalékkal nőhetnek az átlagbérek. Ezzel együtt 2013-tól 2019 végéig már mintegy 51 százalékkal nőhetnek a reálkeresetek.

 

Több új és kevesebb használt dolgot veszünk

Tavaly többet költöttünk, mint tavalyelőtt – és ez évről évre így van. Tavaly csaknem 6 százalékos volt a növekedés. Egyre nagyobb divat a neten vásárolni: ugrásszerűen (31 százalékkal ) nőtt az internetes vásárlások és csomagküldők forgalma. Csökkent viszont a használt holmik forgalma – derül ki a friss KSH-adatokból.

 

Többet tudunk utazni is

Összesen 2-3 hétre, autóval és főleg belföldre – ilyen nyaralást terveznek a legtöbben ebben az évben. Ez derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából. Terveik szerint 81 százalék belföldön nyaral, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban (többségében Horvátországban) fog pihenni. Tavaly 78 százalék többször is elutazott, és idén is ez a többség célja.  Nem csoda, hogy a Bónusz Brigád látogatóinak 73 százaléka éppen utazásokat keres az ajánlatok között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább