Létrehozva: 2019.08.21.

Kiderült, mennyit vonatoztak a szamárral és kecskével utazók

Valószínűleg még a sokat látott kalauzoknak is elkerekedett volna a szemük, ha meglátják a Székesfehérvárról érkező és a főváros felé tartó vonatra Martonvásárnál málhás szamárral és egy kecskével felszálló párost.

Szerző Ripost

Úgy tudni, hogy az állattal utazó vándorok több vonatra is megpróbáltak feljutni, mire az egyiknél sikerrel jártak. A páros egyébként gyalogosan és stoppal járta be Európa több pontját is Rocinante szamarával – a név sokaknak ismerős lehet, Don Quijote hátasát is így hívták.

Fotó: MÁV

A MÁV-os utazásról az két kalandor is közölt néhány fotót a blogján, elmondásuk szerint két megállónyit utaztak a jószágokkal. Az utasok meglepődtek ugyan, de szerencsére nem volt gond. Az eset kapcsán megkerestük a két utazót és a MÁV-ot is, ám lapzártánkig egyik helyről sem érkezett válasz, csupán a vasúttársaság adott ki egy közleményt. Abban mindössze annyit jegyeznek meg, hogy nagyobb méretű állatok, mint a kecske és a szamár, szállítása nem megengedett a vonatokon.

 

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak