Létrehozva: 2019.04.24.

Kiderült, mi segítette az égő magyar busz túlélőit

Döbbenetes élményeit osztotta meg a horvát alagútban lángoló magyar turistabusz egyik utasa a Riposttal. Akár fel is robbanhatott volna a kirándulókkal teli jármû...

Gyanús előjelek, pokoli percek az alagútban, 52 utas, egy bravúros sofőr, egy rommá égett turistabusz és egy sokak szerint isteni segítséget adó rejtélyes medál. Sértetlenül megúszták a magyar utasok a nagypénteki horvát busztüzet, melyről megdöbbentő részletességgel mesélt a %Ripost%-nak az egyik utas, Anna.

„A KEN-EDI Travel szervezésében 4 nap Horvátország/Húsvét a Krk szigeten programon vettünk részt. Bár a magyar horvát határ után mintegy 100 kilométerrel történt a szörnyűség, az egyik hátul ülő utas már korábban jelezte, hogy nagyon melegük van. A buszsofőr azt hitte, a légkondi nem működik” – meséli az előzményekről az utas, majd rátér arra a részre, ami a Dolmice város közelében található Cardak-alagútnál történt. „Egy nagy, rázkódó lökés után hátulról kiabálták: füst van, ég a busz! A gyerekek sikítoztak, forró volt alattuk a talaj.

A buszsofőr nem állt meg, azt mondta, kötelező kivezetni a buszt az alagútból, hogy a füsttől ne kapjunk mérgezést, és ha robban a busz, akkor az alagút is beszakadhat.

 

Amint kiértünk, a sofőr azonnal nyitotta az ajtókat, amik szerencsére kinyíltak. Aki, amit ért, megfogott. Rohantunk. A busz hátulja már lángokban állt. Hatalmas volt a füst, az ablakok kirobbantak. A sofőr poroltóval próbálkozott, de az már kevés volt. Neki szinte mindene elégett, de nem érdekelte, mentette a menthetőt, három buszos férfi társaságában dobálta ki a busz csomagtartójából a bőröndöket...” – sorolja Anna.

Majd így folytatja: „Pár percen múlt minden. Ha az alagút közepén vagyunk, megfulladunk a füsttől, mert nem érünk ki… Érdekes, hogy kifele menet a busz padlóján találunk egy Jézus medált. Hiába kérdeztük, kié, nem akadt gazdája. A nagypénteken túlélt busztűz után azonban már másképp tekintettünk rá, isteni segítséget véltünk felfedezni benne” – összegez a túlélő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra