Létrehozva: 2017.11.22.

Kiderült, mi volt Stadler József utolsó kívánsága

Az akasztói juhásznak az volt minden vágya, hogy visszaszerezze imádott stadionját, ez már nem sikerülhet, mert meghalt.

Szerző Ripost

Stadler József a dunaújvárosi kórházban halt meg, két hét kóma után. Korábban, könyve dedikálása közben kapott agyvérzést.

Barátja elárulta, hogy a vállalkozó ugyan Hartán váltotta meg a sírhelyét, de nemrég úgy döntött, ha eljön az idő, Akasztón szeretne megpihenni, hiszen ott lett sikeres vállalkozó, ott volt legboldogabb a családjával.


Szombaton fél tizenkettőkor Akasztón, római katolikus szertartás szerint temetjük el Józsit. Az utolsó pillanatig azért dolgozott, hogy visszaszerezze a stadionját, a földjeit, a halastavát. Abban bízott, a bíróság hamarosan megítéli neki a 400 millió forintos kártérítést, amiből felújította volna a híres akasztói stadiont.

Azt tervezte, amint birtokba veszi a stadiont, levág öt birkát és óriási ünnepséget csap,

amire meghívja a barátait. Sajnos ezt már nem érhette meg” –mondta a barát a Lokálnak.

Stadler József korábban arról beszélt, hogy élete három legnagyobb kihívására készül. – A legfontosabb, hogy a bíróságon bebizonyítsam az ártatlanságomat. Azután visszaszerzem a stadiont és feleségül veszem a menyasszonyomat – sorolta korábban. Akkor azt is elárulta, hogy már megírta a végrendeletét, amelyben sok mindent nem hagy a gyerekeire és a menyasszonyára.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók