Létrehozva: 2020.12.22.

Kiközösítették, mert szegény volt, most másokon segít Ferenc

Társai kerülték az iskolában, mert szegény volt, most mindig és mindenkin segít. A jelenleg Máltán élő Léránt Ferenc élete akkor vett gyökeres fordulatot, amikor legjobb barátja a kezei között halt meg, nem sokkal később pedig egy kísértetiesen hasonló haláleset is történt.

Elesetteken segít, adományokat gyűjt, állást szerez másoknak, gyermekek karácsonyát teszi boldogabbá. Léránt Ferencet ismerősei csak úgy emlegetik: ő az, aki mindig és mindenkin segít és ebben még az országhatárok sem állítják meg. A Ripost megkereste a jelenleg Máltán élő fiatalembert, aki nyílt őszinteséggel vallott arról, mi tette ennyire érzékennyé mások problémái iránt

Léránt Ferenc kisgyerekként annyit nélkülözött, hogy szeretné, ha másoknak könnyebb lenne Olvasói fotó

„Rohantam hozzá, de már késő volt”

„Az a fajta gyerek voltam, akit a társai kerültek az iskolában, mert szegény” – idézi fel az emlékeit Ferenc a Ripost-nak. „Nem voltak szép ruháim, nem volt semmim, amivel egy kisgyerek büszkélkedni szeret. És ugye az ilyen kisfiúk nem népszerűek. Senki sem akart velem barátkozni. 12 éves koromban lett végre egy barátom. Egy nap jókedvűen bicikliztünk, de úgy megcsúszott egy domboldalon, hogy lezuhant. Rohantam hozzá, mellé térdeltem, de a szája már csak hangtalanul formálta a szavakat, hogy nem kap levegőt. Aztán kicsordult a szájából a vér. Mire megérkezett a segítség, már túl késő volt” – érzékenyül el egy pillanatra Ferenc. Szeme láttára halt meg a legjobb barátja. Két évbe telt, mire valahogy sikerült feldolgoznia ezt a traumát és új barátai lettek. Egy ikerpár.

„Az a hír járta, hogy akivel barátkozom meghal”

„Egy nap biciklizni mentünk egy murvás, dombos helyre. Az egyik testvér olyan vadul tekert lefelé, hogy megcsúszott és lezuhant. Soha nem felejtem el azt a jelenetet, miután a kiérkező mentős megvizsgálta és felállt. Lehúzta a gumikesztyűjét és a barátom mellkasára dobva azt mondta: menthetetlen” – mondja Ferenc, aki évekig depressziós volt a történtek után. Cikkek születtek róla, hogy halhatatlan és senki sem akart vele barátkozni többé.

„Az a hír járta, hogy akivel barátkozom, az meg fog halni. Valahogy mégis összeszedtem magam. Szakmákat szereztem, a munkának éltem, de rájöttem, hogy attól vagyok igazán boldog, ha mások életét jobbá tehetem” – mondja Ferenc.

A határok sem állítják meg a jótékonykodásban

A máltai napfény sem feledteti Ferenccel az elesetteket, még ott is adománygyűjtéseket szervez. Olvasói fotó

Ferenc kezdeményezésére Máltán is páratlan az összefogás a honfitársai között. Jelenleg azon ténykednek, hogy egy ott élő anyukának és gyermekének varázsolják szebbé a karácsonyát. Volt, aki pénzt vagy ajándékot adományozott, más sütit süt a kis családnak az ünnepekre. Ferenc közbenjárásával munkát is kapott az egyedülálló anyuka. „Bár a fizetés nem fedezi minden kiadását, de egy-egy alkalmi munkával már elég pénze lesz a megélhetésre. Én azt vallom, valaminek a fele is több, mint semmiből az egész – állítja a fiatalember.

Babakocsit kapott a gyászoló család

Annak ellenére, hogy Ferenc Máltán él, távolról is aktívan támogatja a Biatorbágyi Anyukák Klubja munkáját is.

Fecó kezdeményezésére azt a családot is támogatták, ahol a férje szeme láttára halt meg a babakocsit toló kétgyermekes családanya Olvasói fotó

A közösség célja, hogy adományokkal és egyéb módon is segítsék a saját környezetükben élőket. Fecó kezdeményezésére azt a családot is támogatták, ahol a férje szeme láttára halt meg a babakocsit toló kétgyermekes családanya, amikor egy öngyilkos férfi rázuhant Budapest XI. kerületében a 14-ik emeletről még július végén.

„A tragédiában elhunyt édesanya sógornője szeretett volna egy babakocsit, hogy a nagyszülőknél is legyen egy. Az adományozók révén teljesült a kérése és még egyéb adományokat is át tudtak adni a gyászoló családnak.

– A csoportban a lányokkal szoktunk viccelni, hogy kellett egy kakas a tyúkok közé, aki összeszedi a dolgokat és Fecó pont ilyen – mosolyog Timi. Olvasói fotó

A segítő közösség mára már 13 családnak segít Biatorbágyon, és egynek Sóskúton, ahol egy súlyos vesebeteg kislány él” – mondja Ferenc Tímea, a csoport egyik adminisztrátora.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Fáj Magyar Péternek az igazság, de még inkább, hogy rajta röhögnek - itt vannak a legújabb mémek!

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Hatalmas fordulat jön a TV2 sorozatában

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Jó hír a nyugdíjasoknak;Hatalmas változás jön a gyógyszerek kiváltásában;Ennyiért lehet idén vonattal az Adriára utazni..

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Az elmúlt napok megmutatták Magyar Péter igazi arcát: politikai ambíciói érdekében zsarolja és fenyegeti a családját, barátait

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó