INSIDER

Megjelent: így hat a kínai vakcina a 60 éven felüliekre!

Az egyik legrangosabb nemzetközi szaklapban megjelent egy tanulmány a kínai vakcina hatékonyságáról és arról, hogy milyen mellékhatásokra lehet számítani.
  • Szerző: Ripost

Megjelent az a tanulmány a kínai vakcina hatásáról, amelyben leírják, hogy az oltás mennyire hatékony, milyen mellékhatások várhatók tőle.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A kínai kutatók által elvégzett tanulmány arról ír, hogy külön vizsgálták a 18-59 éveseket és az 59 éven felülieket. A tanulmány pedig az egyik legrangosabb nemzetközi szaklapban, a Lancetben jelent meg.

Főként arra irányultak a vizsgálatok, hogy a kínai vakcina mennyire biztonságos, milyen mellékhatások jelentkezhetnek a felvételekor, és milyen fokú védettséget ad, azaz mennyi antitest termelődik a beadását követően.

Megjelent a kínai Sinopharm vakcina klinikai tanulmánya.

Megjelent a kínai Sinopharm vakcina klinikai tanulmánya. Fotó: MTI

A 18-59 évesek körében 144 beoltottból összesen 42 esetben jelentkezett valamiféle reakció, a leggyakoribb ezek közül a láz volt. A 60 évesek, vagy annál idősebbek körében hasonlóan alakultak az arányok, egyébként minden reakció enyhe, vagy közepesen súlyos volt: súlyos, kórházi kezelést igénylő reakciót nem figyeltek meg.

Összességében azt állapították meg, hogy a vakcina az összes tesztelt dózisban mindkét korcsoportban biztonságos és jól tolerálható volt, és minden beoltottnál kialakult a megfelelő immunválasz.

Hazánkba éppen a napokban érkezett meg az első szállítmány, összesen 550 ezer adag ,ami 250 ezer ember beoltására elegendő.

„A kínai vakcinával jelentősen gyorsíthatunk az oltási ütemterven. Minden élet és minden munkahely számít” – hangsúlyozta Menczer Tamás.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?