Létrehozva: 2020.12.24.

Kis karácsony az idei, a remény karácsonya – Vigyázzunk egymásra!

Más ez a karácsony a koronavírus-járvány árnyékában, mint amit megszoktunk, de így is lehet meghitt és szép. Ahogyan a kormányfő fogalmazott: idén kis karácsony lesz, az egészségünk megóvása érdekében most le kell mondani a rokonlátogatásokról. Fontos, hogy az ünnepek alatt is vigyázzunk egymásra!

Ma, december 24-e éjszakára a kormány feloldotta a kijárási tilalmat, a legközelebbi családtagok meglátogathatják egymást, legfeljebb tíz felnőtt és a hozzájuk tartozó 14 éven aluli gyerekek együtt lehetnek.

Ha minden jól megy, húsvétkor már megülhetjük a szokásos nagy családi ünnepet, hiszen karácsony másnapján megérkezik az oltóanyag első szállítmánya, vasárnap pedig megkezdik a koronavírus elleni oltások beadását. Addig azonban csak a távolságtartás, a maszkviselés és a fertőtlenítés nyújt biztonságot. Az egy háztartásban élők idén is gondtalanul karácsonyozhatnak együtt, de ha találkoznak más családtagokkal, jobb, ha nem ölelik, csókolják meg egymást, viszont fertőtlenítik a kezüket, maszkot vesznek, távolságot tartanak vagy csak a szabadban találkoznak.

Fotó: Ripost/Shutterstock

Ez az ára annak, hogy jövőre is valamennyien együtt karácsonyozhassunk. Az éjféli mise helyett sok helyen délután vigiliai misét mutatnak be, a résztvevők számát korlátozzák. Ezeken a rendezvényeken is fontos a maszkviselés, távolságtartás. A köztéri gyülekezés, csoportosulás továbbra is tilos, hívták fel tegnap a figyelmet az operatív törzs tájékoztatóján.

„Ez a karácsony egy kicsit más lesz, de az ünnep megélését nem a külsőségek adják, hanem az, milyen lelkülettel éljük meg” – fogalmazott Müller Cecília országos tisztifőorvos, aki azt kívánta, hogy minden otthonban legyen békesség, szeretet és öröm.

Müller Cecília
MTI/Balogh Zoltán

Vasárnap nyitnak ki újra a boltok

Ma délben sok üzlet bezár, 14 órától egészen vasárnapig csak a benzinkutak, ügyeletes gyógyszertárak, önálló virágboltok, újságosok, édességboltok és a tulaj által működtetett nonstop üzletek és trafikok lehetnek nyitva. Vasárnap a megszokott rend szerint nyitnak a boltok.

Változnak a menetrendek

A karácsonyi ünnepekhez igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje, érdemes tájékozódni indulás előtt. A tömegközlekedési eszközökön ne felejtsük el viselni a maszkot, távolságot tartani és megérkezve kezet mosni. * A vonatok 24-én a szombati, 25-én és 26-án az ünnepnapi, 27-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek. * A Volánbuszok december 24-én a szabadnapi menetrendnek megfelelően, a megszokottnál ritkábban és korlátozásokkal közlekednek. December 25-én és 26-án munkaszüneti rendben indulnak a járatok, szintén korlátozásokkal. A MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és helyjegyeket elővételben váltsák meg vagy használják a jegyértékesítő automatákat. * A fővárosban ma szombati menetrend szerint közlekednek a buszok, villamosok, trolik, de csak 15-16 óráig. Az utolsó metrószerelvények 15:30 körül indulnak a belvárosból a végállomás felé, ehhez igazodik a nappali felszíni járatok utolsó indulása is.

A világon 78 679 912 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 730 126, a gyógyultaké 44 293 282 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 77 975 705 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 716 633, a gyógyultaké 43 971 618 volt.

A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.

Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 18 458 774 fertőzött volt eddig a napig, és 322 676-an haltak meg.

Indiában 10 099 066 fertőzöttet, 146 444 halálos áldozatot és 9 663 382 gyógyultat jegyeztek fel.

Brazíliában 7 365 517 fertőzöttről, 189 220 halálos áldozatról és 6 512 717 gyógyultról tudni.

Oroszországban 2 905 196-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 51 810-re, a felgyógyultaké pedig 2 321 362-re emelkedett.

Franciaországban 2 562 615 fertőzöttet, 62 098 halálos áldozatot és 193 192 gyógyultat regisztráltak.

Az Egyesült Királyságban 2 155 996 a fertőzöttek száma, és 69 157-en haltak meg a betegségben.

Törökországban 2 082 610 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 18 861, a gyógyultaké 1 901 307.

Olaszországban 1 991 378 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatoké 70 373-ra nőtt, és 1 322 067-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.

Spanyolországban 1 842 289 fertőzöttet és 49 698 halálos áldozatot regisztráltak.

Németországban 1 604 129 a fertőzöttek száma, 28 909 a halottaké, 1 197 472-en meggyógyultak.

Argentínában 1 563 865 a fertőzöttek és 42 314 a halottak száma.

Kolumbiában 1 544 826 fertőzöttet és 41 174 halálos áldozatot tartanak nyilván.

Mexikóban 1 350 079 az igazolt vírusbetegek és 120 311 a halottak száma.

Lengyelországban 1 226 883 fertőzöttet regisztráltak, 26 255 -en meghaltak és 965 178-an felépültek a kórból.

Iránban 1 177 004 fertőzöttet, 54 156 halálesetet és 914 194 gyógyultat tartanak számon.

Ukrajnában 1 018 199 fertőzöttet, 17 823 halálesetet és 638 265 gyógyultat tartanak nyilván.

A Dél-afrikai Köztársaságban 954 258 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 25 657-en meghaltak, 811 372-en pedig felgyógyultak.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 95 298 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4767 halálos áldozatot és 89 104 gyógyultat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán