Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.04.

Kísérőt keres a vak humorista az El Caminóra

A 24 éves Fóris Norbert vaksága ellenére teljes életet él, és saját határait feszegetve folyamatosan keresi a kihívásokat.

"Azt szokták mondani, hogy szó szerint vakmerő vagyok" – meséli  mosolyogva az életvidám Fóris Norbert a %Ripost%-nak. A fiatal igazi kalandvágyó, korábban megtette már az El Camino legismertebb, francia szakaszát, ekkor 26 nap alatt 720 kilométert sétált kísérőjével. Majd két barátjával a Budapest-Lébény közötti 200 kilométeres távot is legyűrte 8 nap alatt. Most arra adta a fejét, hogy újabb El Camino-szakaszra vállalkozik, ehhez viszont kísérőt keres magának a Facebookon.


Még nem nagyon jelentkeztek, egyetlen ember mondta, hogy gondolkodik rajta

– árulta el Norbert. A fiatal az úttal önmagának szeretne bizonyítani, azt mondja, lényegében mindegy, melyik szakaszt teljesítik, csak induljanak útnak, lehetőleg már jövő áprilisban.

Koraszülöttként, vakon jött a világra, mégis pozitívan szemléli a sorsát. Zöld hályog miatt 2007 februárjában kiműtötték a szemgolyóit, így műszemekkel él, de ez nem akadályozta meg abban, hogy két hónappal később nemzetközi cselgáncsversenyt nyerjen. 

Néha-néha fellép Budapesten a KOMédia humortársulat tagjaként, rádiókabaréban is részt vett már.

Azt, hogy milyen hobbijai vannak még a sokszínű Norbertnek, hogyan telik egy napja, mi az életcélja, és miként él műszemmel, megtudhatod a hétfői %Ripost%-napilapból!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát