Létrehozva: 2022.01.24.

Hős kisfiú mentette meg az anyukája életét Bács-Kiskun megyében

Egy órán át küzdöttek a nő életéért.

Egyedül volt otthon három gyermekével az az 50 év körüli édesanya, aki hirtelen lett rosszul tegnap Bács- Kiskun megyében. A nő egyszer csak összeesett és mozdulatlanul feküdt a padlón – számol be legfrissebb posztjában az Országos Mentőszolgálat.

A gyerekek ugyan megijedtek, mégsem estek pánikba. A legidősebb fiú rögtön telefonált az apukának, aki munkáját félbehagyva, azonnal rohant haza és hívta a mentőket. Hazaérve már éppen megkezdte felesége vizsgálatát, amikor a mentők is megérkeztek. Az asszony nem lélegzett, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést, amihez hamarosan újabb mentőegység csatlakozott.

Az életmentés csaknem egy órán keresztül zajlott a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek.

„Az asszonyt stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!„ – fogalmaznak a posztban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után