Létrehozva: 2020.02.22.

Kiskunmajsai gyilkosság: fejbe verte feleségét, majd elbújt a 75 éves Imre

B. Imre holttestét egy kútban találták meg. A férfi végezhetett a feleségével.

Szerző Ripost

Megtalálták a 75 éves B. Imre holttestét egy kiskunmajsai kútban. Mint arról korábban beszámoltunk: az idős férfi azután tűnt el, hogy nagy valószínűséggel végzett feleségével, a 76 éves Ica nénivel. A tettes fejbe verte, majd magára hagyta Ica nénit a Bács-Kiskun megyei tanyavilágban. Az idős hölgy férje ezt követően elkóborolt. Kiskunmajsa ledöbbent, arrafelé ritkák a gyilkosságok, pláne a családon belüliek.

Fotó: Police.hu

Akik ismerték B. Imrét, békés embernek tartották, ám egy – az ügyben tanúként kihallgatott – férfi a Borsnak azt mondta, hogy Imre bácsi és a felesége kapcsolata már hosszú évekkel ezelőtt megromlott és sokat veszekedtek. A családban rengeteg kérdés megfogalmazódott, többek között az: valóban Imre bácsi bántotta-e Ica nénit?

A házaspár gyermekei viszont már soha nem nézhetnek apjuk szemébe, hogy választ kapjanak, és állítólag az is kérdés, hogy az egykori szerelmeseket közös sírba temetik-e, hogy legalább az örökkévalóságban megbékéljenek. B. Imrét az eltűnése után azonnal keresni kezdte a rendőrség, mégpedig a helyi polgár­őrök és civilek bevonásával.

Az idős férfi úgy ismerte a környéket, mint a tenyerét, ezért feltételezték, hogy a lehetséges rejtekhelyek hollétével is tökéletesen tisztában van. Ezért döntöttek úgy a munkálatokban részt vevők, hogy minden zegzugot ellenőriznek. A férfi holttestére végül egy kihalt tanyán levő kútban találtak rá. A helyszínre riasztott tűzoltók először a vizet szivattyúzták ki, majd kötelek segítségével kiemelték Imre bácsi maradványait, hogy a fia azonosíthassa.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz