Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.18.

Kiadták a riasztást: sűrű köddel és havas esővel érkezik a hidegfront

Egy hidegfront hatására fokozatosan felszakadozik a felhőzet, de reggelente durva ködre kell számítani. Havas eső is várható már a héten.

Elsőfokú riasztást adtak ki a meteorológusok a tartós és sűrű köd miatt. A figyelmeztetés szerint néhány méterre csökken a látótávolság az ország egyes részein.

Csütörtökön északnyugat felől – egy hidegfront hatására – fokozatosan felszakadozik a felhőzet, kevés napsütés is várható. Legtovább délkeleten lesz felhős az ég. Esetleg elvétve fordul elő záporeső. Az északnyugati szél megerősödik. A maximum 10 fok körül valószínű.

Elsőfokú riasztást adtak ki a köd miatt
Fotó: OMSZ

Pénteken észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan alakulhat ki kisebb eső, északkeleten esetleg havas eső. Erős lesz az északnyugati szél. Marad a 10°C körüli csúcsérték – írja a Köpönyeg.

A hétvégén változóan felhős időre van kilátás, legalább pár órás napsütéssel. Lehetnek ugyanakkor tartósabban párás, rétegfelhős területek is. Gyakran lesz élénk az északnyugati szél. 10-13 fok köré enyhül a levegő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát