Létrehozva: 2022.01.15.

Koncert és kisjátékfilm Kovács Ákos idei tervei között és egy kihagyhatatlan lehetőség a rajongóknak a Mandineren! (x)

Ezt nem érdemes elszalasztani: a Mandiner különleges ajándékkal kedveskedik előfizetőinek.

A felemás, mégis mozgalmas tavalyi esztendő után vélhetően 2022 izgalmas év lesz. Január 22-én – rendhagyó módon – nagyszabású évnyitó koncertet tartunk a Papp László Budapest Arénában, és reménykedhetünk a '22-es nyári turnéban is. Ha minden jól megy, ebben az évben bemutathatom életem első kisjátékfilmjét, valamint nekiállhatok egy nagyfilm zeneszerzői munkáinak” – olvasható Ákos Facebook-oldalán.

Jövő hét szombaton, két év után újra a Budapest Arénában koncertezik Ákos és zenekara Magyarország leglátványosabb könnyűzenei produkciójával. Ákos zenekarával legutóbb 2019 decemberében állt az Aréna színpadán, rá egy évre a decemberi nagykoncertet a pandémia miatt el kellett halasztani. Tavaly a vírus miatti felemás esztendőben több mint százezer embernek koncerteztek a turnéjuk során, most idényzáró helyett évnyitó bulit tartanak. A koncerten többek között felcsendülnek a tavaly megjelent kislemezek, a Fel a szívekkel és Az utolsó békeév dalai.

A Mandiner most különleges ajándékkal készül olvasóinak és persze Ákos rajongóinak! Egy páros belépőt kap ajándékba Ákos évnyitó nagykoncertjére január 22-ére, a Papp László Budapest Arénába valamint az „Utolsó békeév cd-t” vagy az énekes, dalszerző első önálló prózakötetét, Ezt nem lehet megúszni címmel, benne tizenhét írással, dedikálva, ha január 15-17 között egyéves Mandiner előfizetést vásárol!

Az akció kizárólag az online, akosnapok kuponkód felhasználásával, egy évre megkötött előfizetésekre vonatkozik. Kuponkód: akosnapok

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár