Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.28.

Könnyeztek az 1-es villamos utasai: megható, ami a mentőssel történt

Egy nő ismerte fel a mentőst, aki 14 évvel ezelőtt megmentette az édesanyja életét.

Különös párbeszéd tanúi lehettek ma reggel a fővárosiak. A zsúfolt 1-es villamos épp csak elhagyta a Róbert Károly körúti Mentőszékház megállóját, amikor egy 40 év körüli nő hangos ujjongásától kezdett visszhangozni a hosszú szerelvény.

Kiderült, az édesanyját 14 éve újraélesztő mentőorvost ismerte fel utastársában az asszony, akinek szó szerint a nyakába is borult. A szolgálatból haza tartó mentős nem emlékezhetett azonnal az esetre, ám miután a hálás hozzátartozó olyan részletességgel idézte fel a történteket, hogy az utasok is látták maguk előtt a helyszínt, már neki is felderengett valami.

A nő boldogan újságolta, hogy anyukája azóta is kiváló egészségnek örvend, sőt most épp az unokák emelgetéséről próbálják leszoktatni a “Szuper Nagyit”. A nő harsány örömét már a Béke térnél megbocsátották az utasok, akik addigra érdeklődéssel hallgatták a történetet. Az Árpád hídhoz érve hatalmas öleléssel búcsúzott a mentőstől az egykori bejelentő, az utasok közül pedig többen ismeretlenül is gratuláltak leszállás közben a mentőorvosnak – számolt be a történtekről az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát