Létrehozva: 2019.10.12.

Kontaktlencse miatt kis híján megvakult egy budapesti lány

Kis híján elveszítette a jobb szeme világát a kontaklencse miatt egy fiatal lány. Szandra egy olyan fertőzést kapott, amit nem lehet megelőzni, és nincs rá célzott kezelés.

A budapesti H. Szandra két hónappal ezelőtt egy reggel azt vette észre, hogy bepirosodott a jobb szeme.

„Gondoltam, a kontaktlencse miatt van, kamillafőzettel kezeltem, az eddig mindig segített. Estére azonban jobban fájt, másnapra pedig bedagadt és váladékozott is – fejtegette a fiatal lány. – Ekkor elmentem a Flór Ferenc kórházba, ahol közölték, hogy egy fekély van a szememen, be kell feküdnöm kezelésre. Mivel az állapotom egyre romlott, másnap átküldtek a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájára egy szaruhártya-specialistához. Ő azt mondta: arra is fel kell készülni, hogy megvakulok.

A vizsgálatok kimutatták: egy baktérium támadta meg a szemét. A Pseudomonas aeruginosa a kontaktlencse és a szaruhártya közé fészkeli be magát, és a nagy melegben rendkívül gyorsan osztódik. Védekezni ellene szinte lehetetlen: a csapvízben is megtalálható, a kontaktlencse-folyadék pedig nem pusztítja el. Ráadásul célzott kezelés sincs ellene.

”Néhány napon át éjjel és nappal is folyamatosan csepegtettek a szemembe, amitől a váladékozás megszűnt, de a szaruhártyám megnyílt, azonnal transzplantációt kellett végezni. Szerencsére az egyetemen épp volt szaruhártya korong, amit megkaphattam – folytatta Szandra. – Augusztus végén jöttem ki a klinikáról, akkor még igen homályosan láttam. Gyógyszert szedek, hogy a szervezetem ne lökje ki a donortól kapott szaruhártyát, és vérvételre járok a gyógyszer esetleges mellékhatása miatt. Fél év múlva pedig leveszik a szürkehályogot, ami a fertőzés következtében alakult ki a jobb szememen. A varrataimat pedig csak 1 év után veszik ki. Kontaktlencsét többet nem viselhetek, de ezek után eszembe se jut!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast