Létrehozva: 2020.06.17.

„Könyörögtem, hogy keljen fel” – édesapja az úttestre is lefeküdt a halálra gázolt Nórika mellé

A 14 éves Nórika élete egy pillanat alatt véget ért.

A baleset óta zokogva nézegeti kislánya fotóját a tiszakanyári Kanalas János. A férfi képtelen felfogni, hogy soha többé nem ölelheti magához féltve szeretett, legkisebb lányát, Eleonórát. A 14 éves kiskamaszt ugyanis kedden, a település egyik zebrájánál gázolta halálra egy helybeli férfi, miközben Nóri az ebédet vitte haza: B. Bertalan a traktorjával elütötte, és áthajtott egy kereszteződésben az arra bicikliző lányon. Jánosnak egy rokona szólt, hogy a kislányát szörnyű baleset érte.

„Azonnal odarohantam, és láttam, ahogy ott fekszik a kislányom! Az én gyönyörű kislányom! – zo­kogta a férfi. – Mellé feküdtem, szólongattam, beszéltem hozzá, mondtam neki, hogy itt vagyok melletted. Könyörögtem, hogy keljen fel, de már nem hallott. Utoljára még megsimogattam azt a szép kis arcocskáját. Az én életvidám, mosolygós kislányom nincs többé, ezt nem lehet túlélni. Azóta is azt várom, hogy belépjen, és rám mosolyogjon” – sírt a férfi. A család évekkel korábban már átélt egy tragédiát, Nóri bátyja ugyanis a Tiszába fulladt.

A család hangsúlyozta: nem hagyják annyiban a dolgot, kiderítik, hogyan történhetett a szörnyű baleset. Nóri családja ismeri is a gázolót, a férfi ugyanis alig egy utcával mellettük él. Bár a baleset helyszínén találkoztak, Berti nem kért bocsánatot:

„Semmit nem mondott, annyit sem, hogy bocsánat, vagy részvétem. Csak azt mondogatta, hogy kiugrott elé a kislány, és hogy nem látta. De kérdem én, hogy nem látta? Még féknyomokat sem láttunk a helyszínen. Tudni akarjuk az igazságot, nem hagyjuk annyiban! Addig megyünk, míg ki nem derül, ki a felelős a lányom haláláért. Szeretnénk látni a kamerafelvételeket is, ezt nem úszhatja meg senki. Itt egy gyermek életéről van szó!” – szögezte le János a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra