Létrehozva: 2018.04.02.

Kormányszóvívő: összehangolt kísérlet indult Magyarország megtörésére

A két és fél éve történt röszkei zavargással összehangolt megtörési kísérlet indult azért, hogy Magyarország bevándorlóország legyen - jelentette ki Kovács Zoltán a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában.

Szerző RIPOST

Kovács Zoltán hangsúlyozta: hangfelvételek igazolják, hogy nemzetközi hálózatba szerveződött erők akarják eltántorítani Magyarországot a bevándorlást ellenző politikától, a Soros-féle szervezetek pedig a választási kampányba is beavatkoznak civil szervezeteken vagy a politikát formáló sajtón keresztül. Volt olyan szervezet, amely külföldi kormányokat akart fölhasználni gazdasági és politikai céljai érdekében, mások illegálisan gyűjtöttek adatot a migránsokról – tette hozzá.

Be kell zárni a kiskapukat

Hangsúlyozta: a kormánynak be kell zárnia azokat a jogi kiskapukat, amelyek az ilyen szervezetek működését lehetővé teszik, hiszen egyebek mellett Kanadában is szigorították a szabályokat, miután kiderült, hogy egyes nem kormányzati szervezetek befolyásolták a választókat.

Senki nem választotta meg őket

Kovács Zoltán elmondta: az ilyen álcivileket senki nem választotta meg, ők viszont emberbaráti vagy jogvédő szervezetként folyton magukat állítják be a demokrácia valódi letéteményeseinek, felül akarják írni a felhatalmazással rendelkező politikai képviseletet, megkerülik a demokratikus játékszabályokat egy szűk csoport érdekében – fogalmazott. Kovács Zoltán szerint nyilvánvaló bizonyítékok támasztják alá azt is, hogy befolyásolják a Magyarországról szóló uniós és nemzetközi jelentéseket.

Döntő ütközet jön

A kormányszóvivő a Soros-féle szervezetek elleni küzdelem döntő ütközetének nevezte a jövő vasárnapi választást, hiszen – mint fogalmazott – az emberek eldönthetik, hogy Magyarország valóban magyar marad-e vagy a bevándorlók országává válik.

A kormányzati eredmények mellett erre is föl kell hívni az emberek figyelmét az ország biztonsága és nyugalma, valamint a családtámogatások és a gazdasági eredmények fenntartása érdekében – tette hozzá Kovács Zoltán.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család