Létrehozva: 2021.06.14.

Tiszta vizet öntött a pohárba a vakcina veszélyére figyelmeztető szakember

„Szavaimat sajnos nem helyesen tolmácsolták az interjúban” – nyilatkozatot adott ki az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai vezetője.

Szerző ripost

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai vezetője vasárnap közölte, hogy az AstraZeneca vakcina előnyei minden korosztályban sokszorosan felülmúlják esetleges veszélyeit, és különösen igaz ez a 60 évnél idősebbek esetében.

Szakértő nyilatkozott az AstraZeneca vakcina hatásairól
Fotó: MTI

Cavalerit korábban a La Stampa című lap idézte, és az akkori cikk szerint a fentieknek éppen az ellenkezőjét mondta, azaz hogy el kellene kerülni a 60 felettiek oltását AstraZenecával, csakúgy, mint a fiatalabbakét, mert fennállhat – bár rendkívül ritkán fordul elő – a vérrögképződés veszélye.

„Szavaimat sajnos nem helyesen tolmácsolta az interjúban a La Stampa” – írta nyilatkozatában az oltásstratégiai vezető a Reuters hírügynökségnek.

A La Stampa vasárnap este közölte online kiadásában Cavaleri pontosítását.

A múlt hét elején az olasz kormány azt közölte, hogy korlátozni fogja az AstraZeneca oltóanyagának használatát a 60 év felettieknél, miután egy tizenéves meghalt ritka vérrögképződésben beoltottsága után.

Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap sajtótájékoztatón viszont azt mondta, hogy Olaszország folytatja az AstraZeneca használatát a 60 év felettieknél is, és nemcsak azoknál, akik ebből kapták első oltásukat, hanem olyanoknál is, akik még egyetlen oltást sem kaptak.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"