Létrehozva: 2020.07.29.

Koronavírus: durvul a helyzet körülöttünk

Magyarország még mindig a biztonság szigetének számít, ha a koronavírusról beszélünk. Kedden csupán 8 fővel emelkedett a fertőzöttek száma és senki sem hunyt el koronavírusban, de körülöttünk durvul a helyzet.

A szomszédos országokban meredeken emelkedik a fertőzöttek száma, melyet a fegyelmezetlenség okozhat.

Romániában, miközben 1100 felett van a napi fertőzöttek száma és mobil intenzív osztályokat kell üzembe helyezni, mert nincs elegendő hely a kórházakban, az emberek nem tartják be a gyülekezésre vonatkozó szabályokat. Vasárnap egy 250 fős keresztelőnek rendőrök vetettek véget a Temesvár melletti Győröd településen. A helyiek a nagy tömeg miatt értesítették a rendőrséget, akik a helyszínre érve meg is bírságolták a szervezőket és a résztvevőket is.

Besztercén egy esküvőhöz riasztották a rendőröket, a pár ugyanis több embert hívott meg a megengedettnél. Végül a menyasszonynak és a vőlegénynek kellett eldöntenie, hogy kiket küldenek haza. A rendőrök addig nem is mentek el, amíg le nem csökkent a létszám 50-re és meg is büntették őket.

Egy Gornet nevű falut szintén Romániában teljesen karanténba zártak, mert gócpont alakult ki. A helyi alpolgármester fia kiszökött a karanténba zárt faluból és elment a tengerpartra.

Fotó: Pixabay.com

Ukrajnában is ezerhez közelít a napi esetszám, tegnap 919 új fertőzöttet regisztráltak. Mielőtt ismét berobbant volna a járvány, újra elkezdtek kulturális eseményeket, rendezvényeket szervezni. Szerbiában is drasztikusan nőtt a fertőzésszám, mert nem fokozatosan, hanem egyik napról a másikra oldották fel a korlátozásokat.

Fotó: Maxym Marusenko / Getty Images

„Nem lenne szükség az új intézkedésekre, ha betartottuk volna az általános óvintézkedést”– mondta a szerb közegészségügyi intézet igazgatóhelyettese.

Ausztria is bekeményít, újra beutazási korlátozásokat vezetett be hétfőtől és újra kötelező a maszk. Ők is, sok más országhoz hasonlóan belátták, hogy a lazítások vezettek a járványhelyzet eldurvulásához. Szlovákiában a magyarországihoz hasonlóan alacsonyan maradt a járványgörbe, de július elejétől ott is napi 20 fő felett van a regisztrált esetek száma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin