Létrehozva: 2020.10.27.

Koronavírus idején teljesítette a magyar El Caminót – Videó

Soha nem adom föl, de figyelek a test jelzéseire! – szól Bognár Rudolf zarándok jelmondata, aki 65 évesen, most, a járvány második hullámának idején teljesítette az Esztergomtól Máriagyüdig tartó, 431 kilométeres magyar El Caminót.

38 kilométer gyalog, szakadó esőben, sárban, hidegben, szélben, vagy éppen a cipő által több helyen feltört lábbal – a 65 éves Bognár Rudolfot, a magyar El Camino egyik alapítóját a harmadik teljes hazai zarándoklatán értük utol telefonon.

Fotó: Bognár Rudolf

431 kilométeres a táv

A magyar zarándok a hatalmas távot már teljesítette. „Október 6-án, Esztergomból indultam. Budapesten, majd az Alföldön és a Kiskunsági Nemzeti Parkon át haladtam, s a Duna vonalát követően Kalocsán keresztül a szekszárdi szőlős domboktól a Mecsek szakrális helyeinek útvonalát követve jutottam el október 23-án Máriagyüdre.„

A 431 kilométeres táv is embert próbáló. Kíváncsiak voltunk, fél-e a koronavírustól.

Fotó: Bognár Rudolf

„Nem félek, mert betartottam a védekezés szabályait, maszkot húztam, fertőtlenítettem a kezem és betartottam az előírt távolságot, akárcsak a zarándokszállások vendéglátói. A koronavírus egyébként felerősíti a vágyat a magyar El Camino iránt a zarándoklatra készülők számára, mivel a járványhelyzet miatt a spanyolországi nem teljesíthető”– mondja a Ripost-nak Bognár Rudolf.

Szívvel, lélekkel és ésszel

Ha az embert hívja az út, akkor menni kell! – vallja Bognár Rudolf, akit többször is próbára tett a mostani zarándoklat. „Dabas és Ráckeve között óriási eső, sár és szél nehezítette az utamat, eltévedtem, de aztán csak sikerült ítéletidőben teljesítenem a 38 kilométeres távot. Egy extra napot voltam a zarándokszálláson, hogy fizikailag, szellemileg és lelkileg is feltöltődjek. Hasonló pihenőnapot iktattam be, amikor a cipőm feltörte a lábamat és más lábbeli után kellett néznem„ – meséli, majd így folytatja: „Soha nem adom föl, de figyelek a test jelzéseire! Bár a teljes útvonal 17-18 nap alatt teljesíthető, pár extra napot is beterveztem a nem várt megpróbáltatásokra. Az El Camino nem egy túlélőtúra, hanem egy zarándoklat, melynek során a fizikai út mellett egy saját belső utat is megtesz az ember. A testi, lelki és szellemi megpróbáltatás harmóniája pedig különös tudatállapotot, ami csodálatos élményeket eredményezhet..”

Új életszakaszhoz érkezett

Vajon miért vág neki az ember 65 évesen egy ilyen túrának? „Egyrészt hálából, hogy sikerült 10 évvel ezelőtt megalakítani a Magyar Zarándokút Egyesületet és a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás segítségével megvalósult a szükséges infrastruktúra a megfelelő zarándokházakkal, útjelzésekkel. Másrészt új életszakaszhoz érkeztem, s ezzel szeretném a régit lezárni és elindulni egy másikon, melyben az egyensúlyt keresem a külső és a belső, az anyagi és a spirituális értékek között„ – árulta el lapunknak Bognár Rudolf.

 

Mindene megvolt, valami mégis hiányzott

Bognár Rudolf sikeres villamosmérnöként kifejezetten jól élt, valami mégis hiányzott az életéből, ezért indult el 2008-ban a spanyolországi El Caminón, ami teljes értékrendváltást hozott a számára. Elvált és az anyagi helyett a spirituális világ felé fordult. A benne lezajló változás részeként többedmagával megalakította a magyar El Camino zarándokutat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast