Létrehozva: 2020.12.07.

Koronavírus: információs vonalat hozott létre a Semmelweis Egyetem

Ezen a telefonszámon keresztül kérhetnek tájékoztatást a koronavírusos betegek hozzátartozói.

Információs vonalat hozott létre a Semmelweis Egyetem a kórházban kezelt koronavírusos betegek hozzátartozóinak. Az érdeklődők információt kaphatnak az ellátás gyakorlati kérdéseiről, a csomagküldésről és a látogatási lehetőségekről.

Az egyetem honlapján közzétett közleményben azt írták, hogy a +3614591500-s telefonszámán az 1-es melléket választva a nap 24 órájában témák szerint menüpontokba rendezett tájékoztatás hallható, emellett a leggyakoribb kérdésekre adott válaszok a Klinikai Központ honlapján olvashatók.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Hétköznapokon 8 és 16 óra között személyesen a diszpécserek is elérhetők a 6-os gomb megnyomásával, náluk egy adott beteg állapotáról is lehet érdeklődni, erről tájékoztatást azonban csak az orvosi dokumentációban a beteg által megjelölt hozzátartozó kaphat – tudatták.

A hozzátartozókat arra kérik, hogy telefonon csak nagyon indokolt esetben érdeklődjenek, ha a beteg állapota engedi, vele tartsák a kapcsolatot, hiszen a napi vizitek során minden beteg részletes tájékoztatót kap a vele kapcsolatos tudnivalóról.

Kitértek arra is: a járványügyi helyzet miatt csak korlátozottan, speciális esetekben, kritikus állapotú vagy intenzív ellátást igénylő betegek esetében van lehetőség látogatásra, amelyet hétköznapokon munkaidőben az érintett klinika igazgatójával lehet egyeztetni.

Az engedélyezett látogatóknak a szükséges védőfelszerelést biztosítják. A fekvőbetegeknek – az intenzív és sürgősségi betegfelvételi osztályok kivételével – hetente két alkalommal küldhető csomag, amelyet a beteg nevével, szobaszámával ellátva az intézet portáján kell leadni – ismertették.

A közlemény szerint az információs vonalra azért van szükség, hogy a hozzátartozók kiszámítható módon információhoz juthassanak a legfontosabb gyakorlati kérdésekről, ugyanakkor az orvosok és ápolók minden figyelmüket a betegellátásnak szentelhessék.

A bölcsődék esetében 1,32 százalékos fertőzöttségi arányt találtak a második héten az országos célzott tesztelésen, az óvodákban 1,75 százalékos volt ez az arány, az általános iskolákban 1,91, míg a szakképző intézményekben 1,19 százalékos volt a fertőzési arány – hangzott el az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján. Kiderült az is, hogy még a héten megérkezik egy kínai vakcina dokumentációja.

Az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján György István területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta, a korábban meghirdetett célzott tesztelés két hete indult el. A múlt heti második körös tesztelés eredménye is megszületett. 1077 mintavevő csapat járta az országot, az óvodákat, bölcsődéket. György István elmondta, hogy a bölcsődék esetében 1,32 százalékos fertőzöttségi arányt találtak a második héten. Az óvodákban 1,75 százalékos volt ez az arány. Az általános iskolákban 1,91, míg a szakképző intézményekben 1,19 százalékos volt a fertőzési arány. Összességében több mint 186 ezer tesztet végeztek el a második körben – mondta az államtitkár. 63,3 százalékos volt a részvétel. 1,98 százalékos volt összességében a pozitivitási arány. Kiemelte, a tesztelésekkel a kormány célja, hogy felmérje a fertőzöttek arányát. A tesztelés továbbra is önkéntes és ingyenes – tette hozzá.

Folytatódik a tesztelés

Müller Cecília országos tisztifőorvos megköszönte mindenkinek a tesztelésben való részvételt. „A feladataink napról napra csak nőnek„ – hangsúlyozta. Hozzátette, folytatódik a tesztelés a közigazgatásban, és bízik benne, hogy a pozitív személyek kiemelésével lehet fékezni a járvány terjedését. Továbbra is cél az, hogy aki bármilyen tünetet észlel magán, maradjon otthon. Minden erőnkkel azon legyünk, hogy a lappangófázisban lévő betegséget ne tudjuk továbbadni. Továbbra is a háziorvos menedzseli le a betegséget, kivéve, ha azonnali kórházi segítségre van szükség. Nő a gyógyultak száma is, a fertőzöttek nagy részénél enyhe lefolyású a betegség – mondta. Hétfőn is tárgyaltak a karácsonyi időszakra vonatkozó szabályokról. Ezekről Orbán Viktor miniszterelnök fog tájékoztatni a későbbiekben – hangsúlyozta. Müller Cecília kiemelte, a vakcina jelentősen pozitív irányba fogja befolyásolni a járványt. Remélhetőleg már nem kell túl sokat várnunk rá. A kormány minden lehetőséget megragad, hogy ami vakcina van a világon és megfelelő, elérhető legyen a magyar lakosság számára is – emelte ki. Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan indul a vakcinainfo.gov.hu oldal. Kiss Róbert alezredes elmondta, mintegy 886 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt, ez 31 százalékos emelkedés volt a korábbi hétvégéhez képest. 1365 személy nem tartotta be a kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat, ebből négyen a kutyasétáltatás közben elhagyták az 500 métert. Kiss Róbert kérdésre azt mondta, hogy aki forgalmi okból nem ér haza 20 óráig, azt értelemszerűen nem büntetik meg.

Újabb vakcina dokumentációja érkezik

Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy a kéményseprőknek maszkot kell viselniük, és aki fogadja őket, az is viseljen maszkot és tartson megfelelő távolságot. A távolságtartást be kell tartani. A távozása után pedig szellőztessünk – mondta. Még a héten az egyik kínai vakcina dokumentációja megérkezik Magyarországra - mondta kérdésre Müller Cecília. Ami elérhető vakcina lesz a világban, annak a gyártójával tárgyal az ország. Minden bizonnyal egyszerre több vakcina lesz Magyarországon a jövő év első negyedévében – mondta az országos tisztifőorvos.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán