Létrehozva: 2021.04.24.

Szijjártó Péter élő videóban jelentkezett: nagy bejelentést tett!

A külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebook-oldalára kitett videóban mutatta meg, hogyan halad Magyarország a koronavírus elleni harcban.

Élő Facebook-bejelentkezésben közölte szombat délelőtt Szijjártó Péter, hogy hatszázezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett Magyarországra.

„Ez minden korábbinál nagyobb vakcinaszállítmány a szélrózsa minden irányát beleszámítva„ – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.

Szijjártó Péter fontos és örömteli hírt jelentett be
Fotó: Facebook

A külügyminiszter hangsúlyozta, ez a 600 ezer, koronavírus elleni oltóanyag lehetővé teszi, hogy tovább gyorsítsák az oltást, aminek eredményeként már a jövő héten elérhetik a négymillió beoltott magyar embert.

„Ez egy hatalmas lépés a győzelem felé! Hatalmas lépés afelé, hogy a magyar embereket biztonságban tudhassuk, a magyar gazdaságot újraindíthassuk, és az élet visszatérjen a normalitás talajára” – fogalmazott.

A légi út alatt végig öt fokos hőmérsékletet biztosítottak a teljesen megtelt raktérben, hiszen a Sinopharm-vakcinákat 2-8 fok között kell tárolni.

„Hatalmas előnyt jelent számunkra, hogy ilyen légiszállítási képességgel rendelkezünk. A repülőgép és személyzete nem nagyon tud pihenni, hiszen jövő héten kétszer fordulnak Moszkvába, egyszer pedig újra mennek Pekingbe” – árulta el.

A miniszter a videóüzenet végén úgy fogalmazott, korábban azt ígérték, az oltásoknak köszönhetően együtt sikerül legyőzni a járványt, és most nagyon úgy tűnik, együtt sikerülni is fog.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 576 705 fő, közülük 1 552 685 fő már a második oltását is megkapta. 2796 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 767 190 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 212 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 26 420 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 478 323 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 262 447 főre csökkent. 6737 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 813-an vannak lélegeztetőgépen. A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos. A magyar lakosság 36%-a már kapott oltást szemben az uniós 20%-os átlaggal. Az oltást gyorsítja, hogy a regisztráltak már online is tudnak időpontot foglalni a kórházi oltópontokra, jelenleg hétfő, kedd, szerdai napokra, Sinopharm vakcinával történő oltásra. Mától nyitva lehetnek a vendéglátó teraszok és 23 órára módosult a kijárási tilalom.

Miután a beoltottak száma elérte a 3,5 milliót, a vendéglátó teraszok szombaton kinyithatnak. Reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen. Az esti kijárási tilalom 23 órára módosult. Az erről szóló kormánydöntéseket a pénteki Magyar Közlönyben ki is hirdették.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában bejelentette a 4 millió beoltott után várható újraindítási lépéseket is: megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-viktor-szombaton-nyithatnak-teraszok-

Felhívjuk a figyelmet, hogy a brit vírusmutáns továbbra is napi több ezer embert fertőz, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-favipiravir-felirasan-embereletek-mulhatnak

Minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen. Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt. A kínai Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag, az orosz Szputnyikból 1,3 millió adag vakcina érkezett. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-11

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

INSIDER

Fiatal csillagok százait nézheted meg, azt is eláruljuk, hogy mikor kell az égre tekintened

INSIDER

Újabb riasztást adtak ki: pokoli, ami perceken belül lecsap több vármegyére is

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert