Létrehozva: 2020.06.07.

Kovács Zoltán: a nemzeti konzultáció azt szolgálja, hogy az intézkedések a lehető legtöbb magyar ember érdekében történjenek

A nemzeti konzultációk arról szólnak, hogy a kormány olyan jövőképet vázoljon, amely egyezik a magyarok elképzeléseivel, és az intézkedések a lehető legtöbb ember érdekében történjenek – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kovács Zoltán a nemzeti konzultációk alapötletét és szellemiségét vázolva azt mondta: a nemzeti konzultációk sorozatának célja, hogy olyan politikát, intézkedéseket és jövőképet vázoljanak, amely találkozik a magyar emberek jövőről alkotott elképzeléseivel, a változások pedig a lehető legtöbb magyar ember érdekében és javára történjenek.

Fotó: mti

Kovács Zoltán kiemelte: az illegális migrációval kapcsolatos nemzeti konzultáció sokat segített abban, hogy a 2015-ös kihívásokat a kormány sikeresen tudta kezelni, illetve úgy kezelte, hogy „egész Európa és a világ számára is példát mutatott”.

Az elmúlt években az gondolták, hogy az illegális migrációs nyomás lesz a legnagyobb probléma, most azonban kiderült, hogy a koronavírus-járvány talán a legnagyobb kihívást jelenti a rendszerváltás óta, hiszen az utóbbi 10 év eredményei és intézkedései is veszélybe kerültek – mondta.

Hangsúlyozta: akár európai, akár világszintű összehasonlításban Magyarország kormánya képes volt arra – az elmúlt tíz év eredményeit és tapasztalatait is figyelembe véve -, hogy kellő időben kellő intézkedéseket hozzon.

Úgy fogalmazott: némi büszkeséggel is mondhatják, hogy a járvány első hulláma elleni védekezésben sikert érte el, győzelmet arattak. Ez közös siker, ehhez szükség volt a kormány döntései mellett arra is, hogy a magyar emberek rendkívül fegyelmezetten vettek részt a védekezés folyamatában – tette hozzá.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy a járvány nemcsak az egészségügyet, hanem a gazdaságot is próbára tette. Ezért van szükség arra, hogy a nemzeti konzultáció a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a védekezés esetleges további hullámairól és gazdasági intézkedésekről is szóljon – mondta.

A nemzeti konzultációról Kovács Zoltán közölte: az első kérdések a koronavírus-járvány elleni intézkedésekre vonatkoznak, majd – látva, hogy az egészségügyi rendszer sok helyen még Nyugat-Európában is szinte pillanatok alatt omlott össze a terhelés alatt -, azt is megkérdezik, hogyan lehet fenntartani a járványügyi készültséget, hogyan tud Magyarország még hatékonyabban felkészülni. Tesznek fel kérdést a készletgazdálkodásról, illetve a digitális oktatásról is.

Kikérik a magyarok véleményét arról is, Brüsszel, illetve az EU járványügyi szervezete szerintük miért késlekedett – sorolta.

Hozzátette: egy sor gazdasági intézkedésről is meg kell kérdezni a magyarokat, különös tekintettel az esetleges ellenséges felvásárlási szándékokra, valamint azokra a tervekre – köztük Soros György tervére – amely örök kötvények formájában az uniós tagállamokat hosszú időre, akár generációkra eladósítanák.

Van miről beszélni, különös tekintettel arra, hogy a Balkánon a koronavírus-járvány terjedése összekapcsolódott az illegális migrációval is, az ottani táborokban és menekültközpontokban tömeges fertőződések és betegségek jelentek meg – emelte ki Kovács Zoltán. Arról is beszélt: a konzultáció során megkérdezik újra a magyarok véleményét arról, hogy az illegális migrációval kapcsolatban mit gondolnak a 2015 óta tapasztalható fejleményekről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor elindította a Fidesz kampányát - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban