Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.16.

Kövér László: megkerülhetetlenné vált a visegrádi országok szövetsége

A V4-ek szeretnének egyenrangú félként részt venni az Európa jövőjéről szóló vitában. Kövér László több közös projektet is indítványozott.

Közös álláspont kialakítására törekednek Európa jövőjéről a visegrádi országok – közölte az Országgyűlés elnöke a V4-ek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) parlamenti elnökeinek pénteki fehérvárcsurgói találkozóját követően az MTI-vel.

A visegrádi országok olyan közös álláspontot kívánnak kialakítani, amely figyelembe vehető Brüsszelben és az Európai Unió minden tagállamában, és nemcsak az érdekekről, hanem az értékekről is szól – mondta Kövér László.

Fehérvárcsurgó, 2021. július 16.
Kövér László, az Országgyûlés elnöke felszólal a visegrádi országok (V4) parlamenti elnökeinek találkozóján a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynál 2021. július 16-án.
MTI/Vasvári Tamás

A házelnök hangsúlyozta: a V4-ek szeretnének egyenrangú félként részt venni az Európa jövőjéről szóló vitában, illetve azt is, hogy az európai tagállamok nemzeti parlamentjeinek szava is számítson.

Az Országgyűlés elnöke a V4-ek elmúlt tízéves időszakát sikertörténetnek nevezte, amelynek az alapját az adta, hogy mindenki a legjobb szándékkal állt az együttműködéshez, és azt kereste, ami összeköti az országokat, nem pedig a különbségeket.

Kövér László szerint a négy ország együttműködése megkerülhetetlen tényezővé vált. Ezt azzal magyarázta, hogy a visegrádi országok történelmi múltja mellett jelenbeli érdekeik is jelentős részben egybeesnek, valamint a jövőbe tekintve olyan infrastrukturális együttműködéseket valósítottak meg, vagy kezdtek el, amelyek legalább százéves hiányt pótolnak.

Az észak-déli közlekedési és energetikai infrastruktúra megteremtése a régió önálló fejlődési lehetőségeit biztosítja – jegyezte meg a házelnök.

A fehérvárcsurgói találkozó napirendjének középpontjában a közép-európai örökség védelme és a közép-európai identitás állt. Kövér László szerint „üdítő és meglepő” összhangot mutattak a felszólalók.

Fehérvárcsurgó, 2021. július 16.
Tomasz Grodzki, a lengyel szenátus elnöke (b) és Elzbieta Witek, a lengyel Szejm elnöke (k), valamint Kövér László, az Országgyûlés elnöke (j) megkoszorúzza a II. világháborús lengyel menekültek által állított Szûz Mária-szobrot Fehérvárcsurgón 2021. július 16-án.
MTI/Vasvári Tamás

Attól függetlenül, hogy sokféle európai pártcsaládból érkeztek a résztvevők, hasonlóan gondolkodtak a közép-európai hagyományok és értékek védelméről – jelentette ki.

Az Országgyűlés elnöke közölte: nincs világosan meghúzható határ a közép-európai kultúrák közt.

A nemzeti kultúrák „szőttesszerű egymásba fonódása olyan kincset jelent”, amely nélkül nem lehetne megmondani, hogy kik vagyunk, „nemzeti értelemben sem tudnánk definiálni saját magunkat” – mondta.

A nemzeti kultúrák hasonlósága adja részben a történelmi tapasztalatok alapján azt a közép-európai identitást, amely lehetővé teszi, hogy az élet jelentős dolgairól másképp gondolkodva mégis felfedezzük, érezzük, mi az, ami összeköt bennünket – közölte a házelnök.

Fehérvárcsurgó, 2021. július 16.
Kövér László, az Országgyûlés elnöke, Boris Kollár szlovák parlamenti elnök, Radek Vondracek cseh alsóházi elnök, Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, Elzbieta Witek, a lengyel alsóház, a szejm elnöke és Tomasz Grodzki, a lengyel parlamenti felsõház, a szenátus elnöke a visegrádi országok (V4) parlamenti elnökeinek találkozóján a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynál 2021. július 16-án.
MTI/Vasvári Tamás

A fehérvárcsurgói találkozón Kövér László mellett Boris Kollár szlovák parlamenti elnök, Radek Vondracek cseh alsóházi elnök, Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, Elzbieta Witek, a lengyel alsóház, a Szejm elnöke és Tomasz Grodzki, a lengyel parlamenti felsőház, a szenátus elnöke vett részt.

Kövér László kiemelte: ahhoz, hogy akár egy generáción keresztül beépítsék a közgondolkodásba a közép-európai együttműködés természetes és elengedhetetlen voltát, ambiciózusabb, átgondoltabb és összetettebb programokra lenne szükség, amelyeket az oktatással és kultúrával foglalkozó kormányzatok vehetnének gondozásba.

Kövér László felvetette a gyermekek tömeges közös nyári táboroztatását, a közép-európai nyelvek második idegen nyelvként való tanítását, valamint a közös történelem megírását „annak szép és kevésbé szép lapjaival együtt”.

Fehérvárcsurgó, 2021. július 16.
Kövér László, az Országgyûlés elnöke (szemben, j2) felszólal a visegrádi országok (V4) parlamenti elnökeinek találkozóján a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynál 2021. július 16-án.
MTI/Vasvári Tamás

Úgy fogalmazott: a globalizáció és az abban érdekelt „uralmi hálózatok” által tudatosan gerjesztett folyamatok révén a kulturális örökség minden nemzet esetében hasonló veszélynek van kitéve.

„Együtt talán nemcsak a határainkat, de a kultúránkat is eredményesebben védhetnénk” – mondta a házelnök, javaslatot téve az őszi hivatalos találkozó programjának kiegészítésére a témában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát