Létrehozva: 2019.08.15.

Közölte az államtitkár: így lesz biztonságos az augusztus 20-ai ünnep

Az augusztus 20-ai ünnepen a hatóságok mindent megtesznek, hogy a rendezvények biztonságosak legyenek, és senkinek ne essen semmi baja.

Szerző Ripost

Elfogadta a biztosítási tervet az augusztus 20-ai ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs – jelentette be a testület vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI – Illyés Tibor

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár azt mondta: az operatív törzs utolsó alkalommal tekintette át a nyitott kérdéseket, és ilyenek az ülés végére nem maradtak.

Valamennyi szervezet és szolgálat elkészült saját feladataival, felkészült arra, hogy szombat estétől, vasárnaptól kitelepüljenek az egyes helyszínekre – mondta.

Az operatív törzs munkájában mások mellett a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ működik közre.

Kovács Zoltán azt mondta: biztonsági szempontból is felkészültek az ünnep programjának megszervezésére és lebonyolítására.

A biztonságot kiemelten fontos szempontnak nevezte két program esetében. Az egyik a 20-án délelőtt, a tisztavatás után tartandó légi parádé, amelyen a Magyar Honvédség 14 repülőgépe és 12 helikoptere tart bemutatót. A másik az esti tűzijáték, amelyet most is a legmodernebb technológiával valósítanak meg. Szükség esetén egy gombnyomással leállítható a program – közölte az államtitkár.

Hangsúlyozta: a biztonság azért is fontos, mert nagy számban várják a családokat a háromnapos ünnepségsorozatra. Példaként említette a Magyar Ízek Utcáját és a Clark-színpadot, ahol végig színvonalas fellépőkkel várják az érdeklődőket.

Az „Isten éltessen, Magyarország!” szlogennel megrendezett ünnepi programsorozat központi programjai augusztus 20-án a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek a fővárosban. Délelőtt az Országháznál légi parádét tartanak, délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este tűzijáték zárja a napot. Emellett a budai Várban a Magyar Ízek Utcája, koncertek és egyéb programok várják az érdeklődőket.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjai az augusztus20.kormany.hu weboldalon találhatók – írja az MTI.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin