Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.21.

Különleges módon emlékeznek meg a dunai tragédia koreai áldozatairól

Dél-Koreában teljesen máshogy emlékeznek meg az elhunyt szeretteikrõl az emberek, mint itt Magyarországon. Az ELTE Távol-keleti Intézet koreai tanszékének egyik oktatója magyarázta el, hogy Dél-Koreában milyen szokásokat tartanak az emberek.

Dél-Koreában úgynevezett terített áldozati asztallal búcsúznak elhunyt szeretteiktől az emberek, egészen másképp, mint Magyarországon.

„Az úgynevezett „Õsökről való megemlékezést” minden évben megtartják, méghozzá négy generációra visszamenőleg” – mondta a %Ripost%-nak Kovács Ramóna. Az ELTE Távol-keleti Intézet koreai tanszékének oktatója hozzátette: a megemlékezés megszervezése mindig a legidősebb fiúgyermek feladata.

Több család akkor is megtartja ezt a megemlékezést, ha a családban váratlan haláleset történik, mint például ez a hajókatasztrófa. – „A rokonok, hozzátartozók összegyűlnek és egy „áldozati asztalt” állítanak fel ételekkel, italokkal, sok helyen az ősi kínai karakterekkel megírt névtáblát is elhelyeznek az asztalon az elhunyt nevével. Aztán elhagyják a helyiséget, hogy a szellemek oda tudjanak menni, ugyanis elsősorban nekik szánják az étkeket” – mondja Kovács Ramóna.

Az ELTE oktatójának elmondása szerint a koreaiak általában fehér virágokkal emlékeznek. Ajándékba nem is nagyon visznek virágot, csak temetésre.

„A nemzeti összetartozás nagyon erős, ha koreaiakkal történik tragédia bárhol a világban, akkor azok is megemlékeznek az áldozatokról, akik nem ismerték”

– mondja Kovács Ramóna. Ez magyarázza azt a kiemelt figyelmet, amivel a Hableány áldozatainak sorsát kísérték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó