Létrehozva: 2019.05.18.

Különleges sztárprodukció csábít a Várkert bazárba

Az Emberi Erõforrások Minisztériuma zenei gálával egybekötött családi nappal népszerûsíti a Befogadlak nevû nevelõszülõi programját május 19-én, most vasárnap a Várkert Bazárban.

Családi nappal és koncertekkel várják az érdeklődőket a nevelőszülői hivatást népszerűsítő rendezvényre a Várkert Bazárban, május 19-én. A tavaly ősszel elindított Befogadlak elnevezésű programmal a nevelőszülői hivatás szépségeire és a gyerekvédelem fontosságára hívják fel a társadalom figyelmét.

„A gyermekvédelem feladata, hogy azoknak a gyerekeknek is biztosítsa a szerető családi közeget, akiket valamilyen okból kiemeltek a saját családjukból”

– mondta Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár.

A családi napon többek között fellép a Kolompos zenekar, Palya Bea és koncertet ad a Csík zenekar is. Vasárnap 14 órakor Fülöp Attila és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője adja át a „Lehetetlen Nincs” rajzpályázat országos díjait és beszélgetnek a program tapasztalatairól. Ezt követően bemutatják a Befogadlak program hivatalos dalát, amelyet Oláh Gergő, Kollányi Zsuzsi, Szolnoki Péter és Janicsák Veca a gyermekvédelemben élő fiatalokkal közösen adnak majd elő.

Az eseményre a belépés ingyenes, a szervezők kicsiket és a nagyokat egyaránt várnak május 19-én a Várkert Bazárba!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"