Létrehozva: 2021.05.20.

„Félünk a saját lakásunkban, nem merünk aludni” – Borbála tragédiáról vallott

Életveszélyes állapotokra panaszkodnak az Illés utca 20. szám alatti önkormányzati lakások bérlői. Egy lebontott épület miatt vizesedik az egész ház fala, mindenkinél megjelent a penész, a leomló vakolat pedig pár napja egy kiskutya halálát okozta.

„Félünk a saját lakásunkban, nem merünk aludni” mondta Borbála. „Május hetedikén hajnalban leszakadt a plafon, és a kiskutyát agyonütötte. Süti kutya értelmetlen halála nagyon megviselt minket. Szerencsére akkor nem voltunk a lakásban, mert mi is megsérülhettünk volna. Hatalmas darabok estek le a falról, még az asztal is kettétört, amire ráesett.”

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Nem volt konkrét oka

„A szakvélemény alapján a május 8-i szakadást nem előzte meg semmilyen különleges körülmény” – mondta a VIII. kerületi sajtóosztály referense. A szakvélemény a leszakadást kiváltó okot nem rögzít. Közvetett okként a vakolat irreális vastagságát határozta meg, illetve a vakolat öregedése miatti tapadóképesség csökkenését. A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. a bejelentést követően azonnal intézkedett a lakásban a veszélytelenítésről, a vakolatot leverték. Az önkormányzat szerint lesznek további intézkedések is. A ház lakói azonban nem elégedettek azzal, ahogy a problémát kezelik.

Víz és penész mindenütt

„Nem ez volt az első ilyen eset, a házban már a harmadik lakásban szakadt le a plafon. Az önkormányzat tavaly lebontotta a ház előtt álló másik házat. A szélső lakások, amelyeknek közös volt a faluk a lebontott házzal, azóta vizesednek, penészednek” – magyarázza a földszinten lakó néni a Ripost-nak. A lakók többször panaszt tettek az önkormányzatnál a penész és a vizesedés miatt.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

„Minden falunk vizesedik, bepenészedett. Ez nem állapot már!” – mondta Várdi Mariann, aki szintén az emeleten lakik. Az ő lakásuknak is közös volt a fala a lebontott házzal, nekik is azóta jelentkeztek a problémák, amióta szigetelés nélkül maradt az egyik fal. Hiába kértek segítséget, nem kaptak. Mivel már tűrhetetlen volt az állapot, saját költségen kijavították a hibákat a lakásban. A földszinti lakókra álmukban hullott a vakolat.

„Aludtunk és arra ébredtünk, hogy ránk esik a vakolat a plafonról. Borzasztó élmény, nem kívánom senkinek. A férjem enyhébb agyrázkódást kapott” – mesélte az ott lakó hölgy. Egyik lakó sincs megelégedve azzal, ahogy az önkormányzat kezeli a vizesedés, penészedés problémát. Már a lebontáskor szóltak, hogy szerintük szigetelni kellene az épületet, de csak akkor kapott egy vékony szigetelő réteget az épület, amikor már megtörtént a baj.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban