Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.21.

Kutyák támadtak egy fiatal lányra a Normafánál

Félve megy a Normafa környékére az a 18 éves lány, akit két póráz nélküli kutya támadott meg. A lány combját érték a harapások, a sebek körül pedig bedagadt és belilult a lába. Az ebek gazdája szó nélkül magára hagyta, pedig igazolnia kellett volna, hogy a kutyái be vannak oltva.

Telefonon, remegő hangon értesítette az édesanyját az a 18 éves lány, akire a Normafánál múlt kedden két németjuhászra emlékeztető kutya rátámadt, a combjába vájták a fogaikat.

„A lányom délelőtt hívott, hogy mi történt. Három osztálytársával ment a Normafa felé, amikor meglátták a két kutyát” – mesélte a Ripost-nak felindultan a Budakeszin lakó édesanya. „A gazdájának nyoma sem volt, amikor a kutyák fenyegetően a gyerekek felé indultak, póráz nem volt rajtuk. Már ekkor megijedtek. Végül előkerült egy nő, aki megpróbálta visszahívni az állatokat, de azok elkezdtek morogni és ugatni. Az egyik felugrott két mancsával a lányomra, aki erre hátrálni kezdett. Nem fordítottak hátat a kutyáknak, mert tudták, hogy azzal támadásra ingerelhetik őket, hanem próbáltak hátrálva menekülni, de az állatok követték a lányomat és mindkét combján megharapták. A gazdájuk rájuk szólt ugyan, de csak annyit: ha így viselkednek, akkor legközelebb nem engedi el őket. Aztán szó nélkül távozott, sorsára hagyva a lányomat!”

A sebek ugyan nem súlyosak, de még látszik a négy-négy fognyom és be is van dagadva, be is lilult. Olvasói fotó

Az édesanya a közösségi oldalán kezdte keresni a kutyás nőt, ugyanis nem lehetett tudni, milyen oltásaik vannak az állatoknak. A rendőrségen is feljelentést tett. A lányánál meg is kezdték azt az oltássorozatot, amit akkor kell beadni, ha a támadó állat ismeretlen. Ettől megkímélhette volna a kutya gazdája, ha igazolja, hogy az ebek oltva vannak.

„Eddig nem félt a lányom, most viszont alig mer elindulni reggelente. Még két hétig arra kell járnia, ahol rátámadtak a kutyák, mert iskolai szociális munkát végez, egy gyermekintézményben segítenek az iskolatársaival. A lányom sportoló, karatézik, egyelőre azonban nem edzhet” – tette hozzá az anyuka, aki így is szerencsésnek tartja a lányát és társait, hogy ennyivel megúszták. A felelőtlen gazdára azonban haragudott, egészen addig, amíg a közösségi portálon elő nem került és bocsánatot nem kért.

A sebek ugyan nem súlyosak, de még látszik a négy-négy fognyom és be is van dagadva, be is lilult. Olvasói fotó

Nem szabad elhagyni a helyszínt! A jogszabályok szerint a kutyáért a gazdája felel vagy az, aki a kutyát vezeti a pórázon. A póráz használata kötelező az utcán, kivéve a vakvezető és a mozgáskorlátozottakat segítő kutyák esetében. Amennyiben a kutya sétáltatás közben megharap valakit, a kutyát sétáltató vagy a gazda köteles igazolni magát és azt, hogy az ebek oltva vannak, megadni a nevét és a lakcímét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát