Létrehozva: 2019.05.31.

Láttuk, de nem gondoltuk, hogy nekünk jön a nagy hajó

A koreai sajtóban megszólalt egy túlélõ, aki elmondta: az utasok többsége, mintegy 20 ember fönn volt a fedélzeten, 10-en lehettek lent a zárt részben.

A Jung nevű férfi elmondta: a többség fotózott és nézelődött, és látták is a mögöttük érkező óriás hajót, de nem gondolták, hogy eltalálja az ő hajójukat. Egy Jun Mo nevű nevű túlélő azt mondta, hogy néhány pillanat alatt történt az egész, és akik nem voltak a hajó fedélzetén és zuhantak a vízbe, azok biztosan a hajó testébe szorultak.

A két áldozat együtt menekült meg úgy, hogy az egyikük belekapaszkodott egy mentőövbe, és kötelet dobott a másiknak, aki szintén bele tudott kapaszkodni. Egy másik túlélő, a 60 éves Anmo azt mondta, hogy ő is próbált megkapaszkodni, de lecsúszott a keze és elmerült. De szerencsére egy matróz utána nyúlt és kimentette.

Egy testvérpárt örökre szétválasztott a baleset

A Hableányon Lombos László hajóvezető és Pethő János szolgált. A hajón turistaként nyolc koreai család összesen 30 tagja, két koreai idegenvezető és egy koreai fotós utazott. Lapzártánkig 7 koreai túlélőt és 7 koreai holttestét találtak meg.

A Budapesten elsüllyedt hajón utazott egy dél-koreai testvérpár, akik egy nehéz időszak után pihenésre vágytak. Koreai értesülések szerint egy Jung nevű férfi azért döntött az utazás mellett, mert felmondott a munkahelyén, és feltöltődésre volt szüksége. Lánytestvérével érkezett Budapestre, és mindketten a Hableány fedélzetén voltak, amikor a tragédia történt. A nőt sikerült kimenteni a vízből, de a férfit eltűntként keresik. Szüleik a hírekből értesültek a történtekről, az édesanyjuk egy harmadik testvérükkel azonnal Magyarországra indult.

Arról is írnak, hogy a hajón volt három férfi, akik a dél-koreai Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál dolgoznak. Õk a feleségeikkel együtt közösen érkeztek hazánkba: közülük eddig egyedül egy férfit találtak meg.

A hajó legfiatalabb utasa, egy hatéves kislány a nagyszüleivel és az édesanyjával utazott Budapestre, ám mostanáig egyiküket sem találták meg.

Nem lett volna szabad sötétben sétahajózni

A %Ripost% információi szerint, amelyek egy 35 éve fedélzetmesterként dolgozó férfitól származnak, korábban volt egy hallgatólagos megállapodás az utazási irodák között, hogy sötétedés után nagy létszámú városnéző hajóval nem mennek ki a Dunára. Állítólag ezt az egyezményt nemrég felrúgta egy német hajó, és a többiek, hogy ne maradjanak le a versenyben, újra elkezdtek sötétedés után is vízre szállni, hogy megmutathassák a külföldieknek a kivilágított fővárost. Több hajós is tartott attól, hogy ebből előbb-utóbb baleset lesz.

 

Tegnap már csak egy sérültet ápoltak kórházban bordatöréssel, a többieket kiengedték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast