Létrehozva: 2021.07.26.

Leállt a nő szíve a medencében, drámai életmentés a Szt. Lukács Gyógyfürdőben!

Az életéért egy emberként küzdöttek a fürdő dolgozói és egy vendég is.

Egy idős hölgy szíve leállt úszás közben, emiatt süllyedni kezdett a medencében. A szolgálatban lévő úszómester rögtön megkezdte a vízből mentését a többi vendég segítségével. Miután észlelte a parton, hogy a kimentett nőnek nincs légzése, azonnali szakszerű szívmasszázst kezdett alkalmazni. A másik úszómester eközben értesítette a mentőket, a fürdő szolgálatban lévő vezetője pedig azonnal hozta a defibrillátor készüléket. A defibrillátor elektródáinak felhelyezése után a készülék a sokk leadását nem javasolta, így az úszómester kolléga folytatta a mellkasnyomást a mentők kiérkezéséig. A mentők 10 percen belül megérkeztek a helyszínre, addigra a nőnek már volt spontán keringése és légzése is. Az eset idén júliusban történt.

Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy mindig is kiemelt figyelmet fordítottak a biztonságos fürdőzésre. Óriási felelősség van az úszómesterek vállán, de egy összehangolt csapatmunka kell ahhoz, hogy egy-egy strandszezon idején akár több alkalommal is sikeres legyen az életmentés.

„Nagy öröm számunkra, hogy sikerült megmentenünk a kedves vendégünk életét. Fontos az is, hogy úszómester kollégáinkat felújító képzésben részesítsük minden szezon indulásakor.„

Varga Erika, a Defibrillátor Plusz Kft. vezetője elmondta, hogy egy ilyen eset során fontos az időben megkezdett újraélesztés és a csapat felkészültsége, hiszen 4-5 perc elmúltával megfelelő szívmasszázs nélkül az agy visszafordíthatatlanul károsodik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk