Létrehozva: 2020.04.14.

Lecsapott a rendőrség: hat megyéből loptak, nem is akármit

Országszerte több ezer méternyi kábelt lopott el három jászkiséri férfi.

Hat megyében követett el lopásokat a gyanú szerint az a három férfi, akiknek az ügyét a Békés megyei rendőrség továbbította az ügyészségre. A rendőrök 2019. május 22-én fogták el őket a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászkiséren. A nyomozás adatai szerint 2019 januárja és májusa között országszerte követtek el bűncselekményeket, különböző helyekről kábeleket loptak.
Voltak olyan esetek, amikor egy-egy utcaszakasz szerelőaknájába másztak le, majd a bekötési pontoknál elvágták és kihúzták az ott futó rézkábelt. Hasonló módon loptak vezetékeket a Tolna megyei Bátaszéken, Dunaföldváron és Pakson, a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön, a Békés megyei Mezőkovácsházán, a Csongrád megyei Makón, a Hajdú-Bihar megyei Debrecenben, és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Martfűn. Emellett egy Debrecenben történt lopási kísérlettel is gyanúsíthatóak. A Hajdú-Bihar megyei megyeszékhelyen egy elosztószekrényből próbáltak meg lopni, de nem sikerült nekik, azonban a rongálással több ezer forint kárt okoztak a szolgáltatónak. Az ellopott kábeleket egy szentmártonkátai férfinak adták tovább, aki átvette és értékesítette a fémeket. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a három jászkiséri férfit lopás és lopás kísérlet, míg a szentmártonkátai férfit orgazdaság elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2020. április 9-én átadta az ügyészségnek – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra