Létrehozva: 2020.10.12.

Lecsaptak a rendőrök: 100 milliós drogfogás Budapesten – videó

Külön albérletet bérelt drogbizniszéhez a fővárosi pár.

Több kilogrammnyi – mintegy 100 millió forintot érő – különféle kábítószert találtak egy újlipótvárosi lakásban a rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy a múlt pénteki akció során mintegy 28 kilogramm marihuánát, 6 kilogramm amfetamint, 1 kilogramm kokaint és másfél kilogramm MDMA-t, továbbá kábítószer előállításához, adagolásához és értékesítéséhez használt eszközöket, többek között egy présgépet foglaltak.

A kábítószert a gyanú szerint a 33 éves férfi és 34 éves párja közösen árulta. Kiderült, hogy nem a társasházi lakásában laktak, azt csak a „drogbizniszük” miatt bérelték.

A párost kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bíróság vasárnap elrendelte letartóztatásukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"