Létrehozva: 2021.06.20.

100 kilós légibombát hatástalanítottak a Lánchídnál, itt a fotó

A korábban elrendelt kiürítést és lezárást feloldották.

Szerző Ripost

Egy száz kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak és egy másik légibombamaradványt is találtak a honvédségi tűzszerészek a Dunában, a Lánchíd közelében vasárnap délelőtt. Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: a Duna medrében fellelt eszköz kiemelését követően a tűzszerészek egy 100 kilogrammos szovjet légibombát azonosítottak. Az eszköz éles orrgyújtó szerkezetét eltávolították.

A helyszín átvizsgálásakor előkerült egy 250 kilogrammos szovjet légibomba maradványa is. Ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet – közölte. A tűzszerészek mindkét eszközt vízi úton szállítják el a helyszínről, majd a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre – tette hozzá.

A munkálatok idejére korábban mintegy 300 méter sugarú körben elrendelt – több forgalmas útszakaszt, a közösségi közlekedést is érintő – kiürítést és lezárást feloldották – tájékoztatott a kommunikációs tiszt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Szoboszlai első hegedűs, Klopp azonban zongoracipelőként számít rá Liverpoolban – légiós podcast

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár