Létrehozva: 2020.02.03.

Legyen bűncselekmény a petárdázás a családok és az állatok védelmében!

A családok és az állatok védelmében példaértékű kezdeményezést indított egy országgyűlési képviselő. Budai Gyula több állatvédő és a Fiatal Családosok Klubjának támogatását élvezve azért harcol, hogy a jelenleg csupán szabálysértésnek számító petárdázás a jövőben bűncselekmény legyen.

Az utóbbi években egyre gyakoribbá váltak a különféle petárdabalesetek Magyarországon. Mint a Ripost is beszámolt róla, 2018. decemberében például a tizenhét éves Viktória, akinek ígéretes citeraművészként indult a karrierje, óriási hibát követett el: egy népdalkörös próba után a társaival a helyi könyvtár épülete mellett akarta kipróbálni az interneten rendelt petárdát, ami azonban még az eldobás előtt felrobbant a kezében. Az orvosok többórás műtéttel sem tudták megmenteni a jobb kezén lévő hüvelyk- és mutatóujját, mindkettőt amputálni kellett. Azóta is több hasonló baleset történt.

Ezt elégelte meg most dr. Budai Gyula Fideszes országgyűlési képviselő, aki szerint semmi visszatartó ereje nincs annak, hogy a petárdázást jelenleg csak szabálysértéssel büntetik. A képviselő szeretné elérni, hogy bűncselekmény legyen a petárdázás, ugyanis véleménye szerint csak így védhetők meg a családok, a kisgyermekek és az állatok.

„Jómagam, Simicskó István képviselő úrral vagyunk ennek a kezdeményezésnek az élharcosai”

– mondta a Ripost-nak Budai Gyula.

Fotó: MTI

„Zéró toleranciát szeretnénk elérni a kérdésben, ugyanakkor az önkormányzatoknak meghagynánk azt a lehetőséget, hogy augusztus 20-án és szilveszterkor, egy általuk kijelölt helyen ngedéllyel rendelkező cég tűzijátékot tartson, de az illegális petárdázást be kell szüntetni. Ha belegondolunk, felháborító, ami december 30-tól január 2-ig folyik. Nagyon lényeges, hogy itt nem csak a kutyákról és más állatokról van szó, hanem a családok, fiatalok védelméről” – tette hozzá a képviselő.

Budai Gyula elmondása szerint azon túl, hogy bűncselekménnyé válna a petárdázás, másra is szükség van.

„A nagyobb feladat a bíróság és a rendőrség kezében van, hiszen ezt a törvényt be is kell tartatni. Az állatkínzókra is börtönbüntetést kérnénk, hiszen amíg ez nem valósul meg, addig a törvénynek nincs semmi visszatartó ereje, vagyis így nem lehet visszaszorítani az erőszakot – folytatta Budai Gyula, akitől azt is megtudtuk, hogy a családjában van három kutya is, két golden retriever és egy tacskó, amiket szintén megvisel az esztelen petárdázás.

„Mi évek óta próbáljuk kezdeményezni a pirotechnikai eszközök használatának a szigorítását, korlátozását”

– mondta a Ripost-nak Korózs András, (MEOE) a Magyar Ebtenyésztők Országos Elnöke, aki azt is hozzátette, hogy hazánkban mintegy hárommillió regisztrált kutya van és 2019-ben például ezres nagyságrendben tűntek el – tíz százalékuk véglegesen – a durva fény- és hanghatások miatt.

Fotó: Korózs András

Dr. Budai Gyula képviselő kezdeményezéséhez már többen is csatlakoztak, köztük például Király Nóra is a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) elnöke.

„A gyermeket nevelő családok, a gyermekeink és az állatok védelme, valamint környezetünk megóvása érdekében is szeretnénk, ha a jövőben szigorodnának a petárdázás és a pirotechnikai eszközök használatára vonatkozó jogszabályok”

– mondta lapunknak Király Nóra.

Fotó: MTI

„Ha sikerül elérni, hogy szigorodjanak a szabályok, és bűncselekménnyé váljon a petárdázás, az sok komoly gondot megelőzhetne, hiszen ezek az eszközök nemcsak fizikai, hanem lelki traumákat is okozhatnak, leginkább kisgyermekeknél. Sajnos több olyan esetről hallottunk, amikor a petárdázás zaj-és hanghatásai valakinél egy korábban átélt trauma sebeit tépték fel és ez újabb lelki megrázkódtatást jelentett az illető számára” – mondta Király Nóra. Szerinte az utóbbi időben már nemcsak szilveszterkor, de névnapokon és születésnapokon is használják ezeket a veszélyes eszközöket.

„A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) a téma aktualitására és fontosságára tekintettel egyeztetést kezdeményezett a hazai családszervezetekkel, amelyek szintén támogatják az elképzelést. Több családszervezet az elsők között csatlakozott a felhívásunkhoz, amit ezúton is külön köszönünk. Fontos, hogy a kisgyermeket nevelő családok, az állatok, állattartók, ugyanakkor környezetünk megóvása érdekében is lépjünk az ügyben és felhívjuk erre a jogalkotó figyelmét” – tette hozzá Király Nóra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte