Létrehozva: 2021.10.16.

Lerántotta a leplet Novák Katalin: ennyien kapták már meg az otthonfelújítási támogatást

Mérföldkőhöz érkezett a program.

Az Otthonteremtési Program fontos mérföldkőhöz érkezett az otthonfelújítási támogatás terén – derül ki Novák Katalin szombati Facebook bejelentkezéséből.

Fotó: Facebook

A családokért felelős tárca nélküli miniszter beszédes számokat is hozott, melyek a program sikerét támasztják alá:

„Már több mint 50 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, közülük 36 ezer már meg is kapta. A családoknak eddig kifizetett támogatások összege meghaladja a 65 milliárd forintot!”

S hogy mi kell ahhoz, hogy valaki részt vehessen a programban?

„Ha van egy gyermekük, vagy legalább az első baba már úton van, és van otthon bármi olyan felújítandó dolog, akár a konyhában, a fürdőszobában, a tetőszerkezetben vagy a kerítésnél, ami sok pénzbe kerül, akkor ehhez igénybe vehetik ezt a 3 millió forintos, vissza nem fizetendő támogatást. Ráadásul, hogyha most nincs meg ez a pénz, de tudják, hogy később lesz olyan bevételük, amiből ezt tudnák finanszírozni, akkor igénybe vehetnek egy 6 millió forintos otthonfelújítási kölcsönt is, kedvező kamatozás mellett.” – fogalmazott Novák Katalin, aki kiemelte, több újdonsággal is gazdagodott a program, így például kültéri munkálatokhoz is tud anyagi támogatást adni a kormány, s immár az 5000 forint alatti köztartozás esetén is jogosultak a családok az otthonfelújítási támogatásra.

Minden, 2021-ben családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek jár az adó-visszatérítés. Ha valaki úgynevezett összevontan adózó jövedelemből szerez idén bevételt – ilyen sok más mellett a munkabér -, a levont személyi jövedelemadót visszakapja – mondta Tamásné Czinege Csilla, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai ügyeiért felelős vezetőhelyettese.

A helyettes államtitkár a szombaton megjelent interjúban felhívta a figyelmet, hogy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekhó) szerint adózók jövedelméből 9,5 százalék közteher számít szja-nak, ők ahhoz jutnak hozzá.

Azok pedig, akik a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) alkalmazzák, az idén befizetett tételes adó negyedére számíthatnak – tette hozzá.

Jelezte azt is, hogy a NAV 2022. február 15-ig automatikusan kiutalja a pénzt azoknak a szülőknek, akiknek jövedelméből év közben a munkáltató, a kifizető levonja az szja-t, az ekhót. Azoknak az érintetteknek nincs teendőjük, akiknek a családipótlék-folyósítási adatokból az adóhivatal ismeri a belföldi bankszámlaszámukat, a postai címüket.

Azok, akiknek a számlaszámát vagy a címét a NAV nem ismeri, az év végéig nyilatkozatot tehetnek. Ehhez a „VISSZADO” jelzésű nyomtatványt kell kitölteni, a dokumentumot október 31-től december 31-ig lehet elektronikusan vagy papíron benyújtani a hivatalhoz. Aki idejében nyilatkozik, február 15-ig kézhez kapja a visszatérítést – emelte ki Tamásné Czinege Csilla.

Hozzátette, a katásoknak is ki kell tölteniük az említett nyomtatványt, és el kell juttatniuk október 31. és december 31. között a NAV-hoz, hogy február 15-ig megkapják a nekik járó visszatérítést.

Ha valaki lekési a határidőt, a személyijövedelemadó-bevallásban veheti igénybe a visszatérítést. A NAV jövőre is elkészíti a bevallási tervezetet, és ezt szeretnék a szokásosnál hamarabb megtenni. Az adóbevallás ettől függetlenül bármikor benyújtható, nem szükséges megvárni a május 20-i határidőt – mondta a helyettes államtitkár, aki fontos pontnak nevezte, hogy ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki.

Úgy folytatta: az egyéni vállalkozók, az őstermelők és azok, akik maguk fizetik be az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után az adót, az adóbevallásban kérhetik a visszatérítést. A NAV a rendelkezésére álló adatokkal kitöltve évek óta elkészíti az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek is a bevallástervezetet, mely az eSZJA felületén online kiegészíthető és beküldhető – emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta azt is, hogy az szja-visszatérítés a családokat segítő általános intézkedés. A lényege az, hogy az arra jogosult szülők az átlagbér adótartalmáig visszakapják a befizetett személyi jövedelemadójukat. Ha a visszatérítés valakinél kevesebb, mint a jövedelmét terhelő adó teljes összege, akkor nincs akadálya, hogy az adójából önkéntes pénztári megtakarításra fordítson összeget.

A helyettes államtitkár nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy – a sajtóban elterjedt információk szerint – vissza kell-e fizetni május 20-ig a február 15-én megkapott szja-visszatérítést. „A helyzet itt nagyon egyszerű: akitől év közben szabályosan vonták le az adóelőlegeket, annak az visszajár, vagyis azt nem kell visszafizetni a május 20-ai bevallási határidőig se” – fogalmazott Tamásné Czinege Csilla.

Közölte azt is, a NAV megkezdte az előkészületeket, az informatikai rendszerek felkészítését. „A határidőket a hivatal tartani fogja, fennakadás nem lesz” – ígérte a helyettes államtitkár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin