Létrehozva: 2021.08.27.

Teljesen mást állít a gödi tragédia túlélője

Barátai nem merik egy percre sem magára hagyni a Duna gödi szakaszánál kimentett Leventét, akinek párja vízbe fulladt, miután beborultak csónakjukkal a folyóba.

Szerző szbd

Másképp emlékszik Levente arra, hogy ki mentette ki a Duna gödi szakaszárból, miután egy gumicsónakból párjával együtt beleesett a folyóba. Dietz Gusztáv ketrecharcos, Laky Zsuzsi szépségkirálynő férje korábban egy Facebook-posztban számolt be arról, hogyan húzta ki a partra a fiatalembert, akinek a párján, Szabinán már nem tudott segíteni. A 22 éves lány holtteste csak másnap került elő.

„Elképesztően idegesített, hogy akit kihúztam a vízből, az öt perc múlva aludt, miközben mi kerestük a barátnőjét, akit állítása szerint nem akart elveszíteni. Akikkel együtt jöttek, meg sem próbáltak segíteni nekünk! Láttam még a kezét a lánynak, de csak a merev részeg párját tudtam kihúzni a vízből. A társasága mintha mi sem történt volna, szórakozott tovább! Bántani tudtam volna őket a nemtörődömségükért, de abból megint én jöttem volna ki rosszul! Szégyellhetnék magukat nagyon, de sajnos nem fogják” – írta a sportoló.

Fotó: Pixabay

Levente egykori menyasszonya a bejegyzés elolvasása után kereste fel a Borsot, hogy elmondhassa a saját álláspontját. A hölgy annak ellenére jó viszonyt ápol Leventével, hogy évekkel ezelőtt szakítottak. Ez annyira igaz, hogy a nyaralásra is együtt mentek.

„Mindenképpen szeretnénk megköszönni az életmentést annak, aki Levit kihúzta a folyóból. Levi úgy emlékszik, hogy egy nő tette, de ebben nem lehetünk biztosak. Nem szeretnénk a harcművészt meghazudtolni, de több állítását is sértőnek és igazságtalannak tartjuk” – mondta a közeli barát.

„Amikor Levi és Szabina elmentek csónakázni, mi a táborhelyünkön maradtunk. Való igaz, hogy a barátunk ivott, de biztosan nem volt merev részeg, hiszen akkor nem lett volna képes több száz métert evezni a Duna folyásirányával szemben. Hozzánk két idegen férfi jött oda, hogy baj van, mi pedig azonnal keresni kezdtük Szabinát a parton. Abban bíztunk, hogy megkapaszkodott valamiben, vagy kimászott a szárazföldre. Levi tényleg sokkot kapott, de aztán beült egy csónakba, hogy a kedvesét keresse” – mondta a volt menyasszony, és kifejtette: Dietz ugyan láthatott Szabina keresése idején mulatozó fiatalokat, de ők nem a társaságukhoz tartoztak.

„Amikor másnap reggel a rendőrök felhívták Levit, hogy megtalálták Szabinát, neki kellett odamennie, hogy azonosítsa a holttestet. Éppen a szigeten pihent egy pszichiáter a családjával, ő próbált Levinek segíteni, és szintén ő javasolta, hogy egy darabig ne hagyjuk egyedül. Most ideiglenesen nálam lakik, és többször is utalt rá, hogy öngyilkos lesz. Nem merem hazaengedni, hiszen ott Szabina ruhái várnák az üres lakásban” – fejezte be Levente barátja.

Szerző szbd

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család