Létrehozva: 2020.04.10.

Lezárják teljes Nagymarost, de Esztergom és Hollókő is szigorít

Esztergom turisztikailag kiemelt övezeteit zárták le, míg Nagymarosra nem mehet más, csak a helyiek.

Nagymaros polgármestere az ország legszigorúbb korlátozását vezette be pénteken: a város összes bel- és külterületi útját is lezárja a turistaforgalom elől, vagyis a négy húsvéti nap alatt csak az hajthat be Nagymarosra, aki helyi lakos, igazolt telektulajdonos, áruszállító vagy ott dolgozik. Még azt az utat is lezárják, ami a falu fölötti hegyoldalban található Törökmező turistaház-kalandparkhoz vezet.

De lépett Esztergom is. „Húsvét idejére, tehát hétfő 24 óráig Esztergom turisztikailag kiemelt övezeteit, az itt lakók biztonsága érdekében lezártuk a turistaforgalom elől” – ezt írta ki a közösségi oldalára a város polgármestere, Hernádi Ádám.

A látogatók otthonmaradását kérő tábla Hollókőn

Hollókő polgármestere is lezárta a települést a turisták elől, a járvány miatt a hagyományos húsvéti fesztivál is elmarad, a nyilvános parkolókat lezárták és táblákon kérik a kirándulókat az otthonmaradásra.

Szentendre azzal próbál védekezni a turisták ellen, hogy a nem szentendreiek nem hajthatnak be a város védett és korlátozott forgalmú övezeteibe és a parkolókat is lezárják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra