Létrehozva: 2021.09.29.

Lopásra és betörésre tanított két gyereket a többszörösen visszaeső férfi

A férfi röviddel azután, hogy előző büntetését letöltötte és a börtönből szabadult, újra a bűn útjára lépett.

A férfi többszörös visszaeső, nem egyszer volt dolga a rendőrséggel. Nemrég szabadult a börtönből, de megint visszatért bűnöző életmódjához.

Egy kiskunmajsai melléképületbe tört be úgy, hogy beugrott a szomszédos telekre, majd onnan egy drótkerítésen keresztül mászott át a telekre, amin az épület állt. A melléképület ablakát benyomta, bemászott és telefont meg egy pár kéziszerszámot vitt el – 140 ezer forint értékben.

Az ablak, amin bejutott az elkövető (Fotó: Magyarország Ügyészsége)

Miután ott járt, szólt egy tizenhat éves ismerősének és az ismerőse barátjának, hogy onnan szinte gyerekjáték lopni. Úgy fogalmazott, hogy „kockázatmentesen bármit el lehet lopni”, mert nincs bekamerázva és nem is lakik ott senki.

A tiniknek pontosan elmagyarázta, hogyan kell bejutni a helyszínre és mit hogyan csináljanak, milyen értékeket találnak majd az épületben. A két fiatal el is indult, amikor azonban beugrottak a szomszédos telephelyre, egy biztonsági őr észrevette őket. A két tizenéves ettől megijedt és elfutott a helyszínről.

A melléképület belülről (Fotó: Magyarország Ügyészsége)

„Az ügyészség a többszörös, különös visszaeső férfit a lopás mellett kiskorú veszélyeztetésével is vádolja, ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.” – tudta meg a Ripost a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban