Létrehozva: 2020.04.11.

Ma még napos időnk lesz, de hétfőtől már durva változás jön

Tavaszias idő lesz szombaton, hétfőn azonban már elő kell venni az esernyőt.

Szombaton marad a napos idő, a felhőátvonulásokból legfeljebb néhol nyugaton lehet gyenge zápor. Mérsékelt lesz a szél, csak kevés helyen lehetnek élénk lökések. Hajnalban -2 és +8, délután 17 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.

Fotó: Pixabay

Húsvétvasárnap leginkább fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, de északnyugaton egy-egy gyenge futó zápor előfordulhat. A Dunántúlon élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délies szelet. Délután 19-24 fokot mérhetünk.

Húsvéthétfőn megnövekszik a felhőzet, és kezdetben keleten, majd délutántól nyugaton, északnyugaton és északon kisebb eső, záporok előfordulhatnak, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. Erős lesz a délnyugati, majd a nyugati szél. Napközben 20-25 fokig melegedhet a levegő – írta az Időkép.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor